Belföld
Egyetértés a határok védelmével
„A multinacionális pénztőke érdeke a korlátok nélküli migráció segítése”

– Egy éve készítettek utoljára látleletet az ország állapotáról. Jobb lett azóta a helyzet?
– Most készül az idei értékelésünk, abból kiderül majd szervezetünk véleménye. Elöljáróban annyit mondanék, a korábban megfogalmazott kritikáinknak volt hatása, egyes, érintett politikusok, úgymond, vették a lapot. A felsőoktatás reformja immár, ha nyugodtan is, de végre jó úton halad, ám sajnos az egészségügy helyzete továbbra sem rendeződött, túl sok érdemi fejlemény nem történt. Azok közé tartozom amúgy, akik úgy vélik, előbb a szükséges változásokat kell előkészíteni, utána hozzáadni az állami pluszforrásokat. Ugyanakkor jelenleg mindent elmos a migráció kérdése.
– Egyetértenek a kormány lépéseivel ezen a téren?
– Miközben a humanitárius szempontok természetesen fontosak, összességében jónak tartjuk, amit az Orbán-kabinet tesz az ügyben. Milliós nagyságrendű, egyszerre érkező tömeget képtelenség ellátni, ráadásul a valódi menekültek inkább kérnek, s nem követelnek. Márpedig tapasztalataink szerint ezúttal inkább az utóbbi a jellemző magatartás a bevándorlók részéről. Mindehhez hozzátartozik a civilizációs probléma, az együttélés nehézségei, amellyel hosszú távon is számolni kell. Amennyire tehát lehetséges, s aki valóban rászorul, azon igyekezni kell segíteni, de meg kell védeni a határokat. Ez a legfontosabb.
– Akár kerítéssel is?
– Ez a magánvéleményem, de szerintem enélkül ez a törekvés nem járhat sikerrel. Lássunk tisztán: a multinacionális pénztőke érdeke a korlátok nélküli migráció segítése, amellyel a vele szembeni fellépés egyedüli letéteményesét, a nemzetállamot kívánja felszámolni. Ez elfogadhatatlan.
– Hogyan látják Európa jövőjét?
– Sötéten. Az úgynevezett emberi jogok, kötelességek nélkül olyan, mesterségesen kreált értékrendet jelentenek csupán, melyre nem lehet egy társadalmat alapozni. Eközben a kereszténység Nyugaton már teljesen visszaszorult, ezért a jövőben a regionális együttműködés lehet a járható út Magyarország számára. Erősíteni kell tehát a visegrádi országok közötti kapcsolatot.
– Készül egy ötéves értékelő anyag, az Idők jelei, melyben a Professzorok Batthyány Köre is közreműködött. Ebből mit lehet kiemelni?
– A kiadvány tizenhat témát ölel fel, és október végén mutatjuk be. Egyszerre felmérés, értékelés és iránymutatás, ahogy a tíz évvel ezelőtti Szent István-terv is az volt.
– A Batthyány-kör húsz éve alakult, akkor, mondjuk úgy, rosszabb helyzetben voltak a polgári értékrendet képviselő erők hazánkban. Mi a szervezet célja ma?
– Leginkább talán az, hogy figyelmeztessük a jelenlegi kormányt, maradjon a polgári értékek mellett. Ezt az elmúlt években is többször megtettük, és volt is következménye. Tévedés, hogy Orbán Viktor ne hallgatná meg az építő véleményeket. A politikai döntéseknél azonban kétségtelenül határozott, ám ez a kétféle hozzáállás nem zárja ki egymást.