Belföld
Egyenetlen műszerezettség a kórházakban
Beszélt arról is, hogy „a magyar orvos neve az Egyesült Államokban is jól hangzik”, és nem egy esetben előfordul, hogy amerikai fiatalok választják a magyarországi orvosképzést.
Legfontosabbnak a betegbiztonságot nevezte, amely indokolta, hogy az utóbbi években a lehető legtöbb fejlesztésre adható uniós forrást kórházfelújításra és eszközbeszerzésre fordítsák. Azok az intézmények, ahová még nem jutott „uniós erőforrás”, mindenképpen „fáziskésésben vannak” e tekintetben, ezért a fejlesztésre váró ellátókat minél hamarabb azonos szintre kell hozni a már felújított kórházakkal – jelentette ki a főorvos. Hozzátette, éppen ezért nem ért egyet azokkal az egészségügyi közgazdászokkal, akik az elmúlt években lezajlott kórházfejlesztéseket ellenzik, mondván, az erre fordított forrásokat inkább béremelésekre kellett volna fordítani.
A magyar kórházak felszereltségéről úgy vélekedett, országos szinten a műszerezettség egyenetlen, de alapvetően minden beteg számára elérhető a számára szükséges ellátás.