Belföld
Egyelőre nem alakul kamara
Régi szakmai viták a „sarlatánok” kiszűréséről
Márciusi időponttal továbbra is szerepel a ma kezdődő, tavaszi parlamenti ülésszak jogalkotási menetrendjében a Magyar Pszichológus Kamara létrehozásáról szóló törvénytervezet, ennek ellenére nem kizárt, hogy a régi elképzelés megvalósítása tovább csúszik – értesültünk. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felvetésünkre a múlt heti Kormányinfón azt mondta, a kormány előtt még nem volt a már tavaly közzétett koncepció, tudomása szerint azért nem, mert az előterjesztés mögött egyelőre nincs meg a kellő parlamenti támogatás. Ez azt jelenti, még a kormánypárti frakciókban is akadnak ellenzői a Magyar Pszichológiai Társaság és több más szakmai, illetve civil szervezet által régóta szorgalmazott elképzelésnek.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkárának tájékoztatása alapján tavaly októberben megírtuk, eddig ismert formájában biztosan nem kerül a parlament elé az indítvány, mondván, széles körű egyeztetés indult, illetve munkacsoportban dolgozzák fel a beérkezett, „rekordszámú” véleményt. Hogy erre azóta sor került-e már, nem tudni, ám az biztos, konszenzusos tervezet egyelőre nem született.
A Magyar Pszichológus Kamarát támogatók internetes oldalán olvasható tájékoztatás szerint a kezdeményezők szeretnék a szakma társadalmi presztízsét emelni, „megerősíteni a kapcsolatot a társszakmákkal a szakmák metszéspontjain, és világossá tenni az elhatárolásokat az áltudományoktól”. A jogszabálytervezet előkészítésében mások mellett részt vevő Bagdy Emőke pszichológusprofesszor korábban úgy nyilatkozott, „döbbenetesen egybehangzó szakmai közakarat” alakult ki a kamara szükségességéről.
A klinikai szakpszichológiai szakterület minőségügyi szakmai vezetői posztját betöltő Urbán Éva szakpszichológus lapunknak korábban úgy nyilatkozott, a széles körű szakmai egyeztetés hiánya, a hazai jogrenddel való többszörös ütközése, így például a kettős kamarai tagság alkotmányos tilalmának figyelmen kívül hagyása, továbbá a társszakmákkal való konfliktuskeltés miatt bukott meg többször a testület létrehozásáról szóló előterjesztés. A tervezetet ellenző szervezetek véleménye, hogy az úgynevezett „sarlatánok” kiszűrésére nem lenne alkalmas az elképzelés, illetve a kötelező tagságot előíró testület.