Belföld
Egyedülállóan széles körű családpolitika
Új utakat keresnek a nők helyzetének javítására

A magyar költségvetésből négy százalék jut családtámogatásra, míg az európai átlag ugyanerre csupán 2,5 százalékot szán. Európában nincs még egy olyan komplex, széles körű családtámogatási forma, mint a magyar – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tegnap a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (Ficsak) és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem) rendezvényén. A tárcavezető az intézkedések közül kiemelte a részmunkaidő és a gyed extra bevezetését, valamint az újfajta bölcsődei ellátási formákat. „Mindezeknek köszönhetően 2010 óta kétszázezerrel nőtt a dolgozó nők száma Magyarországon, ami jelentős előrelépés, de még mindig van hová fejlődni” – jelentette ki Balog Zoltán.
Novák Katalin szerint nem szabad ítélkezni senki felett amiatt, hogy hány gyermeket vállal és meddig marad otthon velük. A kormány ezért azon dolgozik, hogy olyan jogszabályi feltételeket teremtsen, amelyek „megadják a nőknek a választás szabadságát” – folytatta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Beszélt a részmunkaidős foglalkoztatásról is, amelyről kevesen tudják még, de „a munka törvénykönyvében már szerepel, hogy egy kisgyermekes édesanyának nemcsak lehetősége van részmunkaidőben dolgozni, hanem a munkáltatónak kötelező is ilyen lehetőséget biztosítani”.
A nőkkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása mellett állást kell foglalni a női kvóta kérdésében is Kocsis Máté szerint. Józsefváros fideszes polgármestere úgy vélekedett, a kvóta magában hordozza a diszkriminációt, mert azt feltételezi, hogy „egy nő magától nem képes, nem tud és nincs is lehetősége elérni bármit”.
Dunai Mónika, az Országgyűlés női méltóságért albizottságának fideszes elnöke arról beszélt, a testület őszi ülésszakában kezdte el a munkát, céljuk pedig az, hogy feltárják azokat az utakat, amelyeken továbbhaladva még jobbá lehet tenni a nők helyzetét. A bizottságban eddig szó volt már többek között az idős, az egyedülálló és a gyereküket egyedül nevelők helyzetéről, a nők biztonságáról és a bérkülönbségekről is.