Belföld

Egy élhetőbb szakmai jövőért vonulnak fel

Május 12-én, az ápolók nemzetközi napján demonstrációt tart a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), valamint az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség.

 A két szervezet tagjai és a vonulás résztvevői az Arany János utcában, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága előtt találkoznak az esti órákban. A MESZK honlapjára felkerült felhívásban a többi közt az is szerepel, a szakdolgozóknak elegük van a „hitegetésből”, s azonnali intézkedést követelnek. „A magyar szakdolgozói társadalom megértésért és segítségért kiált! Vonuljunk együtt békésen és politikamentesen az egészségügy jövőjéért!” – olvasható a portálon közzétett ismertetőben.

A tüntetésre minden ágazati dolgozót várnak, aki felelősséget érez a betegellátásért, így az orvosokat és azokat betegeket, hozzátartozókat is, akik „együtt éreznek a szakdolgozókkal, egyetértenek törekvéseikkel”.
A MESZK demonstrációjához csatlakozik az Akciószövetség is, s ők is arra szólítják fel az esetleges résztvevőket, hogy közösen fejezzék ki akaratukat. Az érdekvédelmi szervezet hat pontban fogalmazta meg követeléseit, amiben a többi közt egységes ágazati szabályozást és az alapilletmények jelentős emelését szorgalmazzák.

A május 12-i tiltakozással kapcsolatban a Magyar Rezidensszövetség is állást foglalt. Honlapjukon azt írják: aktívan támogatják a demonstrációt, ahol a megmozdulás résztvevőivel „egy közös tömeget alkotva állnak ki a szó szoros és átvitt értelmében egy élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyért, amiben tisztességben lehet gyógyulni, gyógyítani, oktatni és okulni”.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke a Weborvosnak azt nyilatkozta, már azzal elégedettek lennének, ha a költségvetés parlamenti tárgyalásakor „nyoma lenne” a demonstrációnak, azaz több pénzt kapna az ágazat, s végre kidolgoznák és elfogadnák az „oly régóta várt” életpályamodellt.