Belföld
Egészségügy: húszmilliárd béremelésekre
Több ütemben emelkedik a következő években az egészségügyben dolgozók bére, az ágazati érdekvédelmi szervezetekkel történt nyári bérmegállapodás eredményeként szeptember 1-jén a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a távirati irodának. Rámutatott, előbbiek – a szakorvosok és -gyógyszerészek – alapfizetése az idén bruttó százhétezer forinttal lett több, míg jövő november 1-jén további százezer forinttal emelkedik, vagyis két év alatt összesen kétszázhétezer forinttal keresnek majd többet az érintettek.
A kórházi ápolók bére az idén átlagosan 26,5 százalékkal nő, differenciáltan a végzettségük és a munkában eltöltött idejükkel arányosan. Jövő novemberben további tizenkét, 2018–19-ben pedig nyolc-nyolc százalékkal többet vihetnek havonta, tehát három év múlva átlagosan hatvanöt százalékkal lesz több a szakdolgozók illetménye. A felsorolt intézkedések hetvennyolcezer dolgozót érintenek, s beletartoznak a körbe az Országos Mentőszolgálat orvosai és ápolói is. Ónodi-Szűcs példaként említette, hogy egy harmincegy-harminchárom éves, munkaviszonyban foglalkoztatott szakápoló alapbére szeptembertől harmincötezer forinttal nőtt, a program végére pedig 88 618 forinttal 228 650 forintra emelkedik. Az államtitkár jelezte, az idei béremelésekre 19,5 milliárd, jövőre pedig 82,6 milliárd forintot fordít a költségvetés.
A Medicalonline információja szerint az egészségügy kiemelt témája lesz a parlamenti pártok frakcióüléseinek, amelyeket az Országgyűlés őszi ülésszakára készülve tartanak. Szeptember 7. és 9. között a Fidesz és a KDNP frakció balatonfüredi ülésén Ónodi-Szűcs Zoltánra is számítanak.