Belföld

Eddig ezerhétszáz rezidenst tartott itthon az ösztöndíj

Több szakorvosjelölt kap támogatást az idén

Körülbelül kétszázötvennel több szakorvosjelölt nyerte el az idén a Markusovszky-ösztöndíjat tavalyhoz képest – a rezidenseknek szóló nyertes pályázók listáját már közzétették. Az idei programokkal együtt erre a célra 2012 óta összesen 2,8 milliárd forintot fordított a kormány.

Közzétette honlapján az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) a rezidensek itthon tartását célzó idei pályázatok nyerteseinek listáját. Ennek alapján a Markusovszky Lajos-ösztöndíjat ebben az évben nyolcszáztizenkilenc szakorvosjelölt nyerte el, míg tavaly ugyanezt a juttatást ötszázhatvanhárman kaphatták meg. A szakgyógyszerészjelölteknek kiírt Than Károly-ösztöndíjat tizenegy jelentkezőnek ítélték meg, tavaly ez a szám huszonegy volt. Ahogy a korábbi években is, ebben a két esetben a jelöltek havonta nettó százezer forint pluszjuttatást kapnak, ezért cserébe pedig vállalják, hogy a szakvizsga után – a többlet folyósításának megfelelő ideig – Magyarországon dolgoznak majd, illetve visszautasítják a hálapénz minden formáját. Az üresen álló gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly-ösztöndíjat ebben az évben két csecsemő- és gyermekgyógyászszakorvos-jelölt kapta meg, míg az oxyológia és sürgősségi orvostan szakorvosjelöltjeinek meghirdetett Gábor Aurél-ösztöndíjat hat jelentkezőnek ítélte oda a bírálóbizottság. Utóbbi két esetben a nyertes pályázók ugyanazon feltételek mellett havonta nettó kétszázezer forint támogatást kapnak.

A rezidenseknek szóló lehetőségről korábban Zombor Gábor egészségügyi államtitkár úgy nyilatkozott, a 2015. évi költségvetésben kilencszázmillió forintot különítettek el erre a célra, így a Markusovszky-ösztöndíjat akár minden, előző évben végzett szakorvos megkaphatja. Zombor beszélt arról is, hogy a pályázatoknak köszönhetően mostanáig ezerhétszáz fiatal szakorvost és szakgyógyszerészt sikerült itthon tartani, s az először három éve meghirdetett ösztöndíjakra eddig 1,9 milliárd forintot fordított a kormány. Az idei programmal együtt az összeg 2,8 milliárdra emelkedett. Zombor szerint ennek köszönhető, hogy 2012 óta folyamatosan csökken a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma.