Belföld

Durva belviták a hitközségeknél

Anyagi gondokat is okozhatnak a belső ellentétek

Az állam által rendelkezésre bocsátott, akár milliárdos nagyságrendű támogatások felhasználását is veszélyeztetik a zsidó hitközségek egyre mélyülő belső ellentétei. A Mazsihisz és a budapesti hitközség elöljárói ma közös tanácskozáson rendeznék a konfliktusokat, ám az előzmények tükrében felettébb kétséges a megegyezés.

Rendkívüli vezetőségi ülést kezdeményezett mára Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki erre az alkalomra meghívta a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elöljáróságát is. Nem véletlenül, hiszen a két, amúgy is belvitáktól terhes testület között egyre éleződik a feszültség. Korábban a BZSH közgyűlésén heves nézeteltérések között hívták vissza tisztségéből Tordai Péter elnököt, akit Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató, aki maga is magyarázkodni kényszerült transzvesztita múltja miatt, azzal támadott, hogy a Mazsihisz alelnöki posztját is betöltő vezetőhöz „elmutyisodott milliók” köthetők, többek között a Dohány utcai zsinagóga beléptető rendszerének kiszervezése miatt. Tordai viszont lapunknak azt mondta, a vitát a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervezett, kormányzati támogatásban részesülő rekonstrukciója váltotta ki. Schwezoff ugyanis nehezményezte, hogy bár az épület a BZSH kezelésében van, a Mazsihisszel egyeztetett a kabinet. A felújítás költségvetése milliárdos tétel.

Lapunk megtudta, a nagy tekintélynek örvendő Schweitzer József nyugalmazott főrabbi a Tordait lemondató ülés előtt a közgyűlésnek címzett levelében értetlenségét fejezte ki amiatt, miért Schwezoffnak kell betöltenie az ügyvezetői posztot. „Helyesnek tartanám a bekövetkezett szakadás helyrehozatalát oly módon, hogy nevezett urat tisztségéből felmentjük. A széles közvélemény, a hitközség nyugalma, méltóságának megőrzése is ezt követeli tőlünk” – írta, hozzátéve, az ügyvezető, múltja miatt, félrevezette a benne megbízókat. Azóta kiderült, Schweitzer József tanácsát a többség nem fogadta meg.

Idetartozik, hogy a korábbi banki tevékenysége miatt szintén magyarázkodásra kényszerülő Mazsihisz-ügyvezető, Kunos Péter ugyancsak levélben kérte később a BZSH ügyvezetőjét, rendezzék a vitás ügyeket. Kunos szerint Heisler és Schwezoff között egyre mélyülő szakadék húzódik meg, s az „eldurvuló vita veszélyezteti a megígért állami pénzeket és az elért kulturális és pénzügyi eredményeket”. Nem beszélve a társadalmi károkról. Kunos kifogásolja a Zsidó Nyári Fesztivál csapatának leépítését, és szakmai öngyilkosságnak tartja, amit Schwezoff a múzeumi beléptetések ügyében tesz.