Belföld

Drágán mért átláthatóság

Folyamatosan bővül a civil törvényt bojkottáló Soros-szervezetek köre, amelyek közül több is százezreket kért lapunktól bizonyos közérdekű adatokért

Egyre több, leginkább George Soros által pénzelt szervezet tiltakozik bojkottal a civil törvény módosítása ellen. Részben azok, akik a lapunk által kezdeményezett közérdekűadat-igénylést csak jelentős költségtérítés ellenében lennének hajlandók teljesíteni.

Civil
A jogvédők igényelni szeretik az adatokat, ám a sajátjaikat súlyos pénzekért mérik (Fotó: Hegedüs Róbert)

Miután a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság közölte, bojkottálja a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát célzó törvénymódosítást, amely szerint tegnapig kellett regisztrálniuk, szerdán újabb, részben George Soros által támogatott „civilek” csatlakoztak a felhíváshoz. Az Autonómia Alapítvány, a Civil Kollégium Alapítvány, a Jogriporter Alapítvány és az Ökotárs Alapítvány is egyértelművé tette: nem tesz eleget a jogszabály előírásainak. Szerintük ugyanis a törvény jogsértő, hangulatkeltést akar vele elérni a kormány, sőt, alapjaiban veszélyezteti a magyar demokráciát. Ismeretes, a módosítás nyomán az érintetteknek regisztrálniuk kellene, továbbá feltüntetniük a honlapjukon, hogy „külföldről támogatott szervezetről” van szó.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, e szervezetek közül több jelentős mértékű költségtérítést kért lapunktól az általunk igényelt közérdekű adatokért. Az Autonómia Alapítvány 1 300 000, a Menedék Egyesület 854 000, míg a Helsinki Bizottság 700 000 forintot számolt volna fel bizonyos információkért. A TASZ és az Ökotárs Alapítvány elutasította kérésünket, míg a Transparency International részben teljesítette. Arra hivatkoztak, hogy egyrészt nem vonatkozik rájuk az általunk hivatkozott, úgynevezett infotörvény, másrészt az igénylés teljesítése a munkatársak aránytalan mértékű leterheltségével járna, ezért a jogszabályban rögzített lehetőséggel élve költségtérítést kénytelenek felszámolni.

Annak nyomán fordultunk egyébként hozzájuk, hogy a DK-s Varju László által indított per során a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett tao-pénzek felhasználásával kapcsolatos adatközlésre kötelezte a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. Arra hivatkozva, hogy bár nem közpénzről van szó, az alapítvány a „köz érdekében eljáró, egyéb közfeladatot ellátó szervnek” minősül. Alapító okiratuk nyomán ugyanez a megállapítás igaz lehet – álláspontunk szerint – az általunk megkeresett szervezetekre is. Így rákérdeztünk többek között a munkájukat segítő tanácsadók nevére, javadalmazásuk tekjes összegére, érdeklődtünk, milyen befektetésben helyezték el a szervezeti vagyont, mekkora támogatásban részesültek, mennyit keresnek a vezetőik.

Érdemes felidézni, az esetleges költségtérítésre vonatkozó szabályozás 2015-ös bevezetésekor a balliberális holdudvar a jogállam ellehetetlenítéséről értekezett. Szintén beszámoltunk arról korábban, hogy kétszázhúszezer dollárt, azaz nagyjából hatvanegymillió forintot kapott a Soros által pénzelt Nyílt Társadalom Alapítványoktól tavaly a roma integráció és az állampolgári aktivitás terén is tevékenykedő Autonómia Alapítvány.

A Fidesz szerint mindenkinek be kell tartania a törvényeket, egyetlen szervezet sem mentesülhet alóluk, csak azért, mert a kormánnyal nem ért egyet.


Már működik a bírósági nyilvántartás

A civil szervezeteknek június 27-től be kell jelenteniük a bíróságon, ha az adott évben 7,2 millió forintot meghaladó támogatást kaptak külföldről. Ha ezt elmulasztják, a bíróság bírságot szabhat ki – írta tegnapi közleményében az Országos Bírósági Hivatal. Az alapítványok, egyesületek az új kötelezettségüknek űrlap kitöltésével és beadásával tehetnek eleget. A június 19-én kihirdetett jogszabály alapján nyolc nap állt a bíróságok rendelkezésére ahhoz, hogy a szükséges informatikai fejlesztéseket elvégezzék – áll az OBH közleményében. 
(LR)