Belföld
Dömötör Csaba: A mostani Stop Soros törvényjavaslat a legszigorúbb
„A kormány nem fogja tétlenül nézni, hogy gyengítsék az ország biztonságát”
Az államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán az ellenzéki pártok "Stop Sorosra" adott reakcióiról úgy fogalmazott: örülnének, ha lennének ellenzéki pártok, amelyek megváltoztatnák korábbi véleményüket. De ennek még nem látni nyomát, mert volt egy többpárti egyeztetés a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter részvételével, ahol egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy támogatná a törvényt - tette hozzá.
Dömötör Csaba úgy értékelt: a választás egyértelmű üzenete volt, hogy a biztonsági szempontokat érvényesíteni kell, és az ellenzéki pártok nem értették meg ezt az üzenetet.
Azzal kapcsolatban, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője szerint a "Stop Soros" egy "lex Helsinki Bizottság", az államtitkár azt mondta: a törvényjavaslatnak a kormány álláspontja szerint nincs köze a civilekhez. Amiről szó van - folytatta -, az "az embercsempészet egy formája", hogy jogi és más eszközökkel segítik az illegális bevándorlást, és "a kormány nem fogja tétlenül nézni, hogy gyengítsék az ország biztonságát".