Belföld
Dominikaiak vitték haza a profitot
A szocialista Fürst György másfél milliárdot tudhat magáénak a hárommilliárdos vagyoni hátrány okozásából a vádirat szerint
Az influenzajárvány átírta a Centrum Parkoló vezetői és társaik ügyében múlt héten megkezdődött büntetőpert a Fővárosi Törvényszéken, mivel az elsőrendű vádlott, Fürst György betegsége miatt hiányzott az első tárgyalásról. Tegnap viszont megjelent, egy szál maga helyet foglalhatott a vádlottak padján, s megismerkedhetett a vádirattal. Terézváros egykori MSZP-s alpolgármesterét, a Centrum Parkoló Kft. volt ügyvezető igazgatóját a hárommilliárd forint hűtlen kezelés tárgyában folyó eljárásban a vádhatóság másfél milliárd forint értékben vádolja hűtlen kezeléssel és 1,4 millió forint erejéig sikkasztással.
A vádirat szerint a Centrum Parkoló 2003 és 2010 között különböző káeftékbe szervezte ki a parkoltatást, nagyrészt indokolatlanul és szükségtelenül, az alvállalkozók pedig további alvállalkozókat vettek igénybe, akiknek a számlatömbjükön kívül egyebük nem volt. A tényleges munkát a Centrum Parkoló által alapított Centrum Parkoló Rendszer Kft. ügyfélszolgálatán és egyéb alegységeiben végezték.
A „számlatömbös alvállalkozók” tulajdonosai a dominikai Roseau Valley-ben (Rózsavölgyben) székeltek egy postafiókcímen, de a vádirat szerint ők ugyanazok voltak, akik a Centrum Parkoló Kft.-t is irányították. Vagyis az offshore cégek mögött valójában Fürst György elsőrendű, D. Gábor másodrendű (egy volt MSZP-s országgyűlési képviselő veje) és L. L. Tamás tizedrendű vádlott állt – tehát a Centrum Parkoló tényleges irányítói.
A tegnap ismertetett kiszervezett munkákból Dominikán landoló pénzek közül csak a legérdekesebbeket említjük: útburkolatfestés címén például 3,3 millió folyómétert számláztak ki a „dominikaiak” pesti megbízottjai, ám a BKK nyilvántartása szerint egész Budapesten csupán egymillió folyóméter útfelület van. Üzleti sikerdíjként pedig 286 millió forinthoz jutottak a karib-tengeri sziget- és postafióklakók, a pénzt olyan pályázatokért tették zsebre, amelyeken a Centrum Parkoló többnyire egyedül indult. Fürst Györgyöt sikkasztással is vádolják, egy finn szaunát és egy masszázskádat ugyanis, amelyet egy Thököly úti irodaház rendelt meg, „véletlenül” Fürst házába szállítottak el s építettek be. A nem egészen másfél milliós tárgyak leszállításáért az irodaház egyébként 76,5 millió forintot fizetett. Számla szerint. Fürst György meghallgatására tegnap még nem került sor.