Belföld
Diplomáciai körútra készül Vona
Németországgal és az Egyesült Államokkal is barátkozna már a Jobbik elnöke

– A Jobbik kongresszusát követően bejelentette, a frakció vezetését Volner Jánosra ruházza át, és csak a párt szervezeti átalakításával, illetve a kormányzati felkészüléssel kíván foglalkozni. Mi a baj a párt szervezetével?
– Alapvetően semmi, ám a ciklus felében járunk, ilyenkor ki kell tűzni rövid távú feladatokat is s ehhez megtalálni a legalkalmasabb embereket. A Jobbik pártstruktúrája egyébként nem is fog változni, marad a választókerületi rendszer, amelyben a választókerületi elnökök munkáját, a választási felkészülést regionális igazgatók segítik. Változás alapvetően a parlamenti frakció életében lesz. Mivel Volner János átveszi a képviselőcsoport irányítását, leadja az elnöki pozícióját a vállalkozásfejlesztési bizottságban, ezt a munkát pedig egy másik alelnök, Z. Kárpát Dániel veszi majd át.
– A szervezeti változások kapcsán arról is beszélt, hogy elnökként elsősorban a nemzetközi kapcsolatok építésével kíván foglalkozni. Mit jelent ez? Közeledést az Európai Unióhoz, ezzel együtt szakítást az euroszkeptikus politikával?
– Ebben sincs gyökeres változás a Jobbikban. Mi továbbra is a keleti nyitást szorgalmazzuk, ennek jegyében Oroszországgal, Kínával, Törökországgal vagy éppen Indiával kell erősíteni Magyarország gazdasági kapcsolatait, de természetesen tárgyalni fogok Németország vagy az Egyesült Államok képviselőivel is, hiszen a két nyugati nagyhatalommal kulcsfontosságú a jó együttműködés. Szeretnénk bebizonyítani immár a külvilág számára is, hogy a Jobbik egy nemzeti néppárt, amely konstruktív, kormányképes és komolyan vehető politikai erő.
- Olyan erő, amelyik balra tart? Ezt azért is kérdezem, mert Vona Gábor újabban már nemcsak a Hír Tv-be jár, az ATV-ben is szívesen látott vendég. A Jobbik még az ellen sem tiltakozik hevesen, amikor Gyurcsány Ferenc egyenesen arról értekezik, hogy a Jobbikkal is lehetséges egy technikai koalíció, csak hogy az „Orbán-rezsimet” le lehessen váltani. Ez nem pálfordulás?
– Álláspontom szerint a Fidesz, élén Orbán Viktorral, fullasztó országot teremtett az elmúlt hat évben, a huszadik század elhasználódott pártjai körébe sorolható, s ez a baloldali formációkra még fokozottabban igaz. A technikai koalíciókról született képzelgések kitalációk, torz agyszülemények, a Jobbik egyetlen párttal sem kíván szövetségre lépni semmilyen formában.
– Mi a véleménye arról, hogy a Klubrádió megszavaztatta hallgatóit, tudnak-e tiszta szívből drukkolni a magyar válogatottnak a labdarúgó Európa-bajnokságon? A nép az Ausztria elleni győzelem után, majd az Izlanddal született döntetlent követően a pesti utcákon elég csattanós formában fejezte ki válaszát.
– Rendkívül és mélységesen szomorúnak tartom azt, hogy a politikai közélet olyan mélyre süllyedhet, ahol bárkinek is eszébe jut ilyen kérdést egyáltalán megfogalmazni. Mi, jobbikosok egy ilyen kérdésre még akkor is igennel felelnénk, és tiszta szívvel tudnánk drukkolni, ha tudnánk, hogy a nemmel válaszolók egytől egyig Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának szavazói. Egy nemzeti válogatott sikerének minden esetben a nemzeti összetartozás jelképének kellene lennie, ez számunkra a legnagyobb öröm.