Belföld
Demszky szerint vállalhatatlan a mai ellenzék
Demszky szerint az összevissza, zagyva fogalmakkal operáló ellenzék nem is próbál kitörni a mostani politikai berendezkedésből. Ellenkezőleg, integráns része az orbáni rendszernek, segíti a működését, az öt ellenzéki pártból három a Fidesz jármába hajtotta a fejét: a Jobbik, az MSZP és az LMP is így tett – magyarázta. Kifejtette, az Együtt olyan kicsi, hogy szót sem érdemes rá vesztegetni, a DK pedig Gyurcsány miatt a „saját kardjába fog dőlni”. Gyurcsány Ferenc annyi politikai hibát elkövetett, amennyit talán politikus el sem tud követni, s így hosszú távon nincs jövője – jegyezte meg Demszky, aki beszélt arról is, hogy pusztán alkotmányos eszközökkel az orbáni rendszert nem is lehet megdönteni. Ezért szerinte a polgári engedetlenség nemcsak megengedhető, de kívánatos is. Kitért arra is, Falus Ferenc legbölcsebb döntése az volt, hogy visszalépett Bokros javára.
Az interjút követő kommentekben heves vita alakult ki Demszky öröksége kapcsán. Egy hozzászóló azt írta, Bokros és Demszky: hiteltelen, bukott emberek. „Politikai jövőjük ugyanúgy nincs, mint Gyurcsánynak. Érdekes, ezt Gyurcsány vonatkozásában ők is így gondolják, de a maguk helyzetét nem képesek reálisan értékelni.”