Belföld
Demográfiai kérdések családközpontú, őszinte válaszokkal
Sikeresnek értékelte a nemzetközi fórumot Novák Katalin, mivel az elhangzottak igazolták a kormány álláspontját és célját

A családbarát ország a cél (képünk illusztráció) (Fotó: Csudai Sándor)
Jó irányba halad Magyarország, és érdemes a demográfiai kihívásokra családközpontú választ adni – Novák Katalin szerint ezt erősítették a múlt héten tartott háromnapos Budapesti Demográfiai Fórumon elhangzottak. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a távirati irodának azt nyilatkozta, a fórumra két szempontból is nagy várakozással tekintettek: egyrészt kíváncsiak voltak arra, mennyire lehet ma Európában őszintén beszélgetni a demográfiai kihívásokról és az azokra adott válaszokról, másrészt arra is, hogy a meghívott neves szakértők igazolják-e azt az irányt és célt, amelyet a kormány meghatározott.
„Minden szempontból sikeres volt a fórum, mivel őszintén lehetett beszélni a tényekről, egyfajta nemzetközi eszmecsere alakult ki, és az előadásokon, valamint a miniszterekkel, államtitkárokkal és egyházi vezetőkkel tartott megbeszéléseken kedvező visszajelzéseket kaptunk” – közölte az államtitkár.
Novák Katalin úgy vélekedett, ez azért is fontos, mert „ma Európában nem divatos, sőt nem illendő” demográfiai kérdésekről a családokat középpontba helyezve beszélni.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a most lezajlott volt az első Budapesti Demográfiai Fórum, de reményei szerint nem az utolsó ilyen esemény. A rendezvény tizennyolc ország részvételével zajlott. A háromnapos tanácskozást Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg, s kifejezetten a fórum apropóján Ferenc pápa és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök is üzenetet küldött. A felszólalások előtt bemutattak két rövidfilmet, amelyek egyrészt az apák családban betöltött szerepének fontosságára, másrészt a nagycsalád és a testvér előnyeire hívták fel a figyelmet.
A magyar társadalom családközpontú, a cél pedig az, hogy családbarát országgá is válhassunk – hangsúlyozta Novák Katalin.