Demográfia: kalapban a fordulat

Az utóbbi néhány évben kedvező és kedvezőtlen irányú népmozgalmi folyamatok egyaránt tapasztalhatók Magyarországon, de összességében a korábbiaknál több a pozitív fejlemény, ami reményt nyújt a demográfiai hanyatlás megállítására – lényegét tekintve ez olvasható ki a legfrissebb Demográfiai portréból. A kiadványt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézet 2009 óta három évente tárja a közönség elé.

„A demográfiai folyamatoknak nagy a tehetetlensége, a változásnak igen nagy az időszükséglete. Bizakodásra csak az adhat okot, hogy a kívánt vagy szándékolt gyermekszám a 2-es érték fölött van, hogy Magyarországon továbbra sem érzékelhető az akaratlagos gyermektelenség, és így a szándékok megvalósulását akadályozó tényezők enyhítése utat nyithat a magasabb gyermekszám előtt” – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak tíz éve adott interjúban Spéder Zsolt szociológus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója. Szerinte az, hogy milyen új népességreprodukciós minta fog stabilizálódni, a fiatal és középső – még szülőképes – korcsoportok viselkedését meghatározó értékektől, beállítódásoktól és a gazdasági, társadalompolitikai, munkaerőpiaci, családtámogatási feltételek alakulásától is függ. Egy reményteljes termékenységi forgatókönyvhöz egyszerre van szükség kedvező társadalmi, illetve anyagi körülményekre és a családi célok igenlésére.

Hogy az elmúlt tíz év alatt hogyan alakultak a magyarországi népesedési folyamatok, arról átfogó és – kivételes adatgazdagságával együtt is – jól áttekinthető, világos képet kapunk a Népességtudományi Kutatóintézet által 2009 óta három évente elkészített Demográfiai portréból. A minap a KSH székházában bemutatott 2018-as jelentés kapcsán Spéder Zsolt a kedvező adatok közül kiemelte, hogy a házasságkötések száma a 2010-es mélypont után 2016-ra majdnem másfélszeresére emelkedett, a teljes termékenységi arányszám a 2011. évi 1,23-as mélypontról 2016–17-ben 1,49-re nőtt, ami az elmúlt két évtized legmagasabb értéke. A magyar társadalom továbbra is gyermekbarát, amit az is mutat, hogy az ideálisnak tartott, illetve a saját családba tervezett gyermekszám az elmúlt másfél évtizedben nem csökkent, az egyszerű reprodukciós szint fölött, vagy akörül – 2,2, illetve 1,9–2 – stabilizálódott. A gyermekvállalási kedv növekedése az utóbbi néhány évben legnagyobb arányban a tizenöt-tizenkilenc éves és a harmincöt évnél idősebb korcsoportokban következett be. A diplomás nők négy, az érettségizettek kilenc, a legfeljebb nyolc osztályt végzettek pedig tíz százalékkal több gyermeket vállaltak 2016-ban, mint 2011-ben.

Az is kedvező, hogy egyértelműen növekszik a kétgyermekesből nagycsaládossá válás valószínűsége: a rendszerváltáskori huszonötről 2016-ra harmincöt százalékra nőtt a két gyermek után harmadikat is vállalók aránya.

A kedvező adatok és folyamatok ellenére az elmúlt évtizedben mégsem nőtt, hanem kilencvenezer körül ingadozott a születések száma. Ennek legfőbb oka az, hogy folyamatosan és gyorsulva csökken a szülőképes korú nők száma. Az 1970-es évek közepén-második felében született utolsó nagy létszámú korosztály (az úgynevezett Ratkó-unokák) mára elérte vagy már túllépte a negyvenéves kort, s ebben az életszakaszban már nagyon alacsony a gyermekvállalási hajlandósága. A jelenleg harminc év körüli nők létszáma – ők jelentik a gyermeket vállalók derékhadát – évjáratonként huszonöt-harmincezerrel kisebb, mint a Ratkó-unokáké. Hiába nő tehát a gyermekvállalási kedv, ha biológiai okból egyre kevesebb nő képes szülni. A demográfusok előrejelzése szerint a következő évtizedben továbbra is olyan mértékben fog csökkeni a szülőképes korban lévő nők száma, hogy a gyermekvállalási hajlandóság – a teljes termékenységi arányszám – további, lassú növekedése mellett is csökkenő születésszámra lehet számítani.
Köztudott, hogy a népesség egyszerű reprodukciójához minden szülőképes nőnek élete folyamán átlagosan legalább két (statisztikai értelemben 2,1) gyermeket kell világra hoznia és felnevelnie. Ezt az értéket jelenleg egyetlen európai ország sem éri el, az unióban az átlagos teljes termékenységi arányszám 1,6. ami tehát nem elegendő a népességfogyás megállításához. (Amely országokban mégis nő a populáció, az kizárólag a jelentős pozitív vándorlási egyenlegnek és a bevándorló, más kultúrájú népesség európainál jóval magasabb termékenységének a következménye. Ez azonban – tegyük hozzá – rövid időn belül drámai módon átalakíthatja a nemzedékek sora alatt kialakult stabil társadalomszerkezetet.)

A Demográfiai portré Gyermekvállalás fejezetének szerzői, azaz Kapitány Balázs és Spéder Zsolt szerint a magyarországi teljes termékenységi arányszám növekedése a pozitív trendek folytatódása esetén az 1,6-os, 1,7-es szintig feltételezhető reálisan, a népesség hosszú távú reprodukcióját biztosító, kettőt meghaladó érték belátható időn belül történő elérése „nem tűnik életszerűnek”. Ehhez ugyanis az országnak „precedens nélküli demográfiai pályát kellene befutnia a jövőben”. Ám ugyanők megjegyzik, hogy a termékenységi arányszám Magyarországon 1974 és 1979 között, a Ratkó-unokák körében még meghaladta a kettes értéket. Ehhez hozzátehetjük, hogy az arányszám az 1950-es évek közepén, a teljes abortusztilalmat érvényesítő Ratkó-korszakban megközelítette a hármat, ami persze nyilván nem ismételhető meg.

A népesség szerkezete és jövője fejezetben (szerző: Obádovics Csilla) az ENSZ által javasolt módszerrel készült népesség-előreszámítás három termékenységi forgatókönyve közül az alapváltozat 1,65-ös, a magas változat 1,8-as arányszámot feltételez a 2020-as, 2030-as évekre Magyarországon. Ehhez tartósan kedvező, kiegyensúlyozott család- és egészségpolitika szükséges, amely – az életszínvonal, életmód, egészség-magatartás pozitív alakulása mellett – lényeges és tartós eredményeket hozhat a gyermekvállalási kedv javulásában. Az utóbbi arányszám már közelítene a népesség újratermelődéséhez szükséges értékhez. Ennek elérése azért nem „lehetetlen küldetés”, mert egyrészt a magyarok ideális és tervezett gyermekszáma továbbra is stabilan kettő körül van, másrészt a demográfusok több potenciális tartalékot megjelölnek, ami tovább növelheti a termékenységet. Ilyen például a legfiatalabbak és a harmincöt éven felüliek gyermekvállalási hajlandóságának jelentős, trendszerű emelkedése, a korábban – többek között a gazdasági válság, az életszínvonal, életkilátások romlása miatt – elhalasztott gyermekvállalás „visszapótlása” a termékenységi életszakasz (nőknél az ötvenéves kor) lezárulása előtt. Ha a következő években tovább folytatódik a harmadik gyermeket vállaló kétgyermekes családok számának látványos emelkedése, és amennyiben sikerül megállítani, majd megfordítani a gyermektelenek és az egy gyermeknél „megállók” számának trendszerű növekedését, akkor rövid időn belül bekövetkezhet a demográfiai fordulat.

Ez kétségkívül a legoptimistább, bár a demográfusok szerint nem a legvalószínűbb forgatókönyv a több közül, de a családbarát szemlélet és környezet erősítésével, a gyermekvállalási szándékok megvalósulását akadályozó tényezők enyhítésével ez is benne van a kalapban.