Belföld

„Csúszhat a felújítás a vacakolás miatt”

Tarlós István: Nem a főváros hibája, hogy nincs még döntés a metrópótlásról

Amennyiben megvétózza a kormány a lengyel buszbeszerzési ajánlatot, egyértelmű garanciát kell kapnia a fővárosnak arra, hogy a felmerülő árkülönbözetet megtérítik – erősítette meg követelését Tarlós István főpolgármester, aki szerint a 3-as metró felújításának idejére szükségessé váló pótlás ügyében időhúzás folyik, ezzel azonban nem őt büntetik.

Tarlós 20160629
Nem ragaszkodnak a lengyel járművekhez – magyarázta Tarlós (Fotó: Varga Imre)

„Nem ahhoz ragaszkodunk, hogy lengyel buszok legyenek, hanem ahhoz, hogy legyenek buszok” – tette egyértelművé tegnapi, rendkívüli sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, aki kijelentette azt is, a kormánynak július 5-én éjfélig van ideje, hogy garanciát adjon a fővárosnak a 3-as metró felújításához szükséges buszpótlás ügyében a szolgáltatásvásárláshoz. Hangsúlyozta, nem Budapest, hanem a kormány kérte, hogy ezt a megoldást válasszák, most viszont „időhúzás folyik, amivel a saját idejüket fogyasztják, nem engem büntetnek”.

Rámutatott arra is, az ügyben érvényes és végrehajtható fővárosi közgyűlési határozatot hoztak, hiszen a BKV még tavaly ősszel hirdetett tendert a pótláshoz szükséges százötven csuklós busz beszerzésére, s erre érkezett az „olcsó és időben megfelelő” lengyel ajánlat. Amennyiben azonban ezt megvétózzák – húzta alá ismét –, úgy egyértelmű kormánygaran­ciát kell kapniuk arra, hogy a felmerülő árkülönbözetet megtéríti az állam.

A múlt hét pénteki kormányülésről szólva kijelentette, nem igaz, hogy azért nem tárgyalták a buszpótlás kérdését, mert külföldi útja miatt nem tudott rajta részt venni. „Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes minden írásos felhatalmazással rendelkezett ahhoz, hogy részt vegyen az ülésen, így nem a főváros dolga, hogy miért nem mehetett oda” – részletezte.

Tarlós István kikérte magának azokat a Népszabadságban megjelent információkat is, amelyek szerint a BKV adósságállományának megtérítéséhez is a kormány segítségére volt szükség. Úgy vélte, a napilap „pletykalappá vált, amely hol beletenyerel a valóságba, hol mellényúl”, a médium „beteges spirituális igényeit pedig nem tudja kielégíteni”.

Elképzelhetőnek nevezte, hogy jövő február-március környékére csúszik a metrófelújítás kezdete, ami a buszok körüli, „három hónapja tartó vacakolásnak köszönhető”. Jelezte, ha nem kapják meg az említett írásos garanciát, a főváros saját forrásból száztíz csuklós buszt szerez majd be és megkezdi a rekonstrukciót. Hozzáfűzte, ha meghívják a július 5-i kormányülésre, szívesen részt vesz rajta, de csak ugyanazt fogja tudni elmondani, amit a mostani tájékoztatón.

Vitézy Dávid nyilatkozatát, amelyben a Közlekedési Múzeum igazgatója azt állította, a főpolgármester nem szereti a magyar buszokat, „szemenszedett, alamuszi, pimasz hazugságnak” nevezte, a volt BKK-vezető „olyan ügyekbe kotyog bele, amelyekhez semmi köze nincs”. Közölte, Vitézy eltávolításának egyik fő oka éppen az volt – a kormány és miniszterelnök szerint is –, hogy a panaszok alapján az ő idejében a BKK olyan tendereket írt ki, amelyek a magyar vállalkozóknak kedvezőtlenek voltak.


Vitézy állítja, kedvelték a magyar buszokat

Hosszú idő elteltével az első magyar gyártású alacsony padlós Ikarus buszok összeszerelése a Budapesti Közlekedési Vállalattal (BKV) közösen 2013-ban, az előző vezetés alatt indult el. Mindez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV akkori magyar buszok iránti elkötelezettsége nélkül nem történt volna meg – közölte Vitézy Dávid, a BKK előző vezérigazgatója. Hozzátette: jelenleg 37, rövidesen 59 ilyen magyar busz közlekedik Budapesten. Ezt megelőzően hétfőn Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke a távirati irodával azt közölte, hogy a BKK előző vezetése nem bízott a magyar buszokban, egyebek mellett ezért nem fut több hazai gyártású jármű az utakon. Vitézy szerint Vincze-Pap nem mondott igazat. „Valószínűleg a magyar buszokat nem igazán kedvelő főpolgármesternél akar jó pontokat szerezni ezzel az értelmetlen támadással” – közölte. (PGI)