Belföld

Csökkent tavaly a regisztrált bűncselekmények száma Budapesten

Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés

A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elmúlt évről szóló beszámolóját, amely szerint minimálisan csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben.

tarlós nagykép

Mivel csak minimális működési többlet tervezhető 2018-ban, a fejlesztés forrásai között csak ez a minimális működési többlet tervezhető. A már meglévő pénzeszközein és az állami, európai uniós támogatásokon kívül a főváros csak a megkötött hitel- és kölcsönszerződéseit használhatja fel - írták.
Az egyik legjelentősebb feladatként a 3-as metró felújítását jelölték meg. A metrókocsik felújításának finanszírozását a főváros javarészt egy 60 milliárdos kereskedelmi banki hitelből biztosítja, amelyből idén 30 milliárd forintot terveznek lehívni. Az infrastruktúra felújítását 137,5 milliárd forint értékben az állam finanszírozza, a fennmaradó 40,6 milliárd forintot a fővárosnak saját forrásaiból kell biztosítania.

Kitértek arra is, hogy a költségvetésben már szereplő beruházásokon kívül új feladatok csak állami segítséggel lesznek indíthatók.

Írtak arról is, hogy a metrófelújítás önerejével kapcsolatban nem zárultak még le a kormánnyal folytatott tárgyalások, mindez lehetőséget teremt arra, hogy a kormány nagyobb szerepet vállaljon a finanszírozásban.