Belföld

Csökkenő antiszemitizmus hazánkban

Míg 2006 és 2010 között Magyarországon erősödött az antiszemitizmus, 2011 és 2014 között kisebb csökkenés mutatható ki – egyebek mellett ez derül ki a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített, reprezentatív felmérésből.

A TEV tegnapi közleménye szerint ugyanakkor jellemző, hogy a közvéleményt a zsidó közélet kérdései csak mérsékelten foglalkoztatják. A minap ismertetett dokumentum alapján a Jobbik szavazói között jóval nagyobb arányban, hatvankilenc százalékban vannak a zsidóellenes nézeteket vallók. Bodnár Dániel, a TEV kuratóriumának elnöke közölte, megvizsgálva az egy évvel ezelőtti adatokat, összességében kijelenthető, nem lett toleránsabb a magyar társadalom.

Hann Endre, a Medián igazgatója szerint a fővárosban nagyobb mértékű volt az antiszemitizmus, mint vidéken, ezt még 2013-ban sem tapasztalták. Megjegyezte, az MSZP-szavazók tizenhat százaléka is az erősen antiszemita csoportba került. A kutatás vezetője úgy fogalmazott, az antiszemitizmus „nem központi kérdés” a magyar társadalom jelentős részének, európai összevetésben pedig a felmérés során kijött számok „nem drámaiak”.