Belföld

Cselekvési terv a fertőzések ellen

Indul a rendeletcsomag társadalmi egyeztetése, az új szabályozás szeptembertől léphet majd életbe a kórházakban

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a rendeletcsomagot, amely a kórházi fertőzések megelőzését célzó cselekvési tervet tartalmazza. A kórházhigiéniai jogszabályok módosításáról szóló tervezet szerint úgynevezett csekklistát vezetnének be, új szereplőket emelnének be a betegellátásba, pontosítanák és bővítenék a feladatköröket, vagyis nagyobb figyelmet fordítanak a betegbiztonságra.

korhaz
(Fotó: MH)

A rendeletcsomag szeptember 1-jén lép életbe, a korábbiakhoz képest pedig újdonság lesz, hogy valamennyi kórháznak úgynevezett infekciókontroll-kapcsolattartót kell kineveznie a fekvőbeteg-osztályokon. Így a betegfelvételkor felmérik majd, mekkora a kockázat a leggyakoribb, vagyis a vénakatéter-, húgyuti katéter- és sebfertőzések esetében.

A dokumentum előírja a felvételi szűrést is, ám ebben gondot okozhat, hogy a kórházak többségében nincs mikrobiológiai laboratórium. A gyakorlatban nagyjából egy hét, mire megszületik a mikrobiológiai diagnózis, így a rendeletben foglaltak teljesüléséhez fontos lenne a laborkapacitások növelése. Ezzel egy időben a kormány plakátkampányt is indított a kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében. A plakátokon az áll, hogy „A megoldás a te kezedben is van: előzzük meg közösen az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket”. A humántárca egyébként a hónap elején indított kampányt, amelyben a kézmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Ennek keretében startolt a mostani plakátkampány is, amelyet az egészségügyi államtitkárság a Jobbulást! Alapítvánnyal együttműködésben valósít meg.