Belföld

Csárdi Antal az utca embere

Budapest első főpolgármesterének leszármazottja

Az első számú jelölt, Osztolykán Ágnes volt parlamenti képviselő visszalépése után Csárdi Antalt választotta főpolgármester-jelöltté a Lehet Más a Politika szombati budapesti kongresszusa. Csárdi Antal jelenleg ferencvárosi önkormányzati képviselő és frakcióvezető, az LMP budapesti választmányának tagja és a párt fővárosi szóvivője is.

lmp
Schiffer András és Csárdi Antal a kongresszus után (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

– Az ön nagyapjának dédapja Budapest első főpolgármestere volt, sőt 1873-as megválasztása után még háromszor újra is választották. Nyilván tanulmányozta Kamermayer Károly munkásságát. Mi az, ami ebből a mai korba átmenthető?
– Az általa elért eredmények és a népszerűsége alapvetően annak volt köszönhető, hogy munkássága sokkal inkább a budapestiek életkörülményeinek javítását célozta, mint a jelenkor városvezetőié. Különösen a baloldali pártokkal történő összevetésben igaz ez, amelyeknél most is a pozíciók elosztása, egyéni karrierjük építése a fő szempont. A jobboldal sem jobb a Deákné vásznánál, amit jól mutat a 3-as metró esete, ahol bár elodázhatatlanul hozzá kellett volna már kezdeni a felújításhoz, a beruházás mégis politikai érdekcsoportok hálójában vergődik.

– Jelöltté választását követően úgy fogalmazott, vissza kell adni a budapestieknek Budapestet. Elvették tőlük?
– Így is fogalmazhatnék a tapasztalataim alapján. Én ugyanis az egész napomat az „utcán” töltöm, emberek között, hiszen egy zöldségesboltot vezetek, s önkormányzati képviselőként sem a politikából próbáltam megélni. Ugyanazt az életet élem tehát, mint azok az emberek, akik a Ferencvárosban képviselővé választottak. Politikusként azt tapasztalatom, hogy az emberek szívesen elmondják a véleményüket, de legtöbbjük azt érzi, hogy a döntések nélkülük és a fejük felett születnek meg. Erre jó példa a Városliget-projekt is, amelynek során formálisan megkérdezték az emberek véleményét, hogy „be legyen fogva a szájuk”, de a döntés során ebből szinte semmit nem vettek figyelembe.

– Most az LMP is előállt egy Városliget-méretű zöldterület tervével. Hol képzelik ezt el?
– Látja, ez az alapvető különbség köztünk és az eddig regnáló pártok között. Bár szakembereinknek van erről elképzelésük, ez olyan kérdés, amelyet széleskörű társadalmi vita után szabad csak eldönteni.

– Az LMP-nek már 2010-ben is volt Budapest-programja. A mostani miben különbözik a régitől?
– A program gerince nem változott, már csak azért sem, mert a mostani városvezetés semmit nem valósított meg belőle. Sok mindent kiemelhetnék tehát ebből, de talán a legfontosabbak egyike az, hogy a devizahitel-válság is megmutatta, a fővárosnak milyen hatalmas szüksége lenne a fiatalok életkezdése miatt egy szociális és egy piaci alapú bérlakás-építési programra.