Belföld
„Csak megcsináljuk, amit már Demszkyék korábban beígértek”
Tarlós István a bevándorlásról: kiderült, hogy Orbán Viktor nem ítélte meg rosszul a helyzetet
– Hónapok óta lázban tartja és élesen megosztja a közvéleményt a bevándorlás ügye. Milyen álláspontot képvisel budapesti polgárként?
– A véleményem nagyon közel áll a miniszterelnökéhez: rendkívül veszélyes helyzetben vagyunk. Elindultak emberek a nagyvilágból ismeretlen szándékkal, ellenőrizhetetlen személyazonossággal, eddig az jött be Európába, aki akart. Ezért éles különbséget kell tenni azok között, akik valóban veszedelmes háborús övezetből menekítik a családjukat és azok között, akik egészen más szándékkal, jobb esetben a remélt jólét elérése érdekében próbálnak szerencsét. Az Európai Unió a saját szabályainak a foglya lett, nem tudja ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni. Van egy ősrégi mondás: Míg Róma tanácskozik, Saguntum elvész. Az unió vezetőinek viselkedéséről ez jut eszembe. Alapjában nem is értem. Próbáljon meg valaki az Egyesült Államokba papírok nélkül bejutni, meglátja, mi történik. Ugyanakkor örömteli, hogy a magyar álláspontot Európában egyre többen osztják, miközben keleten, például Törökországban egészen máshonnan közelítik meg a kérdést.
– Mit ért ez alatt?
– Teljesen másban látják a bevándorlási hullám eredőjét, amivel nem tudok azonosulni. Egyedül abban van igazuk, hogy az unió eddig nem kezelte jól a problémát, de ezen belül nem tesznek különbséget a tagállamok között, vagyis egyelőre nem nagyon érzékelik, hogy Magyarország arányosabban jár el, mint az unió. Ők Európát egészében nézik, ez pedig számunkra nem feltétlenül jelent jót. Továbbra is úgy gondolom, a kilátások ijesztőek, s ha nem sikerül a folyamatnak gátat vetni, nem tudni, hol lesz vége. A következő generációk szempontjából egészen félelmetes a probléma. Az pedig különösen szomorú, hogy a magyar ellenzék, s az úgynevezett civilszervezetek egy része megdöbbentő módon áll a kérdéshez. Ha az unokáink harminc-ötven év múlva esetleg egészen más státust fognak betölteni a saját hazájukban, mint most, akkor egyesek elmondhatják magukról: „azért kerültem ilyen helyzetbe, mert a nagyapám egy hülye politikus volt, és azt hitte, ellenzékiként csak az a dolga, hogy mindig ellentmondjon Orbán Viktornak”.
– Főpolgármesterként hogyan látja az eseményeket?
– Ezért a városért felelős vagyok. Azt nem tudom, kit, miért bánt például, hogy a pályaudvarok környékén vannak mosdók és folyó víz, hiszen a menekülthelyzet alakulását a határon ez nemigen befolyásolja. Ellenben ha valakinek a biológiai szükségleteit kell elvégeznie, szerencsésebbnek tartom, ha ezt a toaletten teszi. Nem tagadom, van bennem ambivalencia, nem beszélve arról, hogy azokat az asszonyokat és gyermekeket, akiket nem nagyon kérdeztek meg arról, hogy útra akarnak-e kelni vagy nem, én is sajnálom. Ez is egy aspektus. Ezzel együtt messzemenően támogatom a kormány döntéseit. Amennyiben Budapest valóban, illetve stabilan kiürül, megszüntetjük a még működő szociális bázisokat.
– Említette, egyre többen közelítenek a magyar álláspont felé az unióban a migráció kapcsán. Hogyan látja, a fővárosban is enyhültek az ellenzéki hangok?
– Óriási probléma az ellenzékkel, hogy mindig mindenre nemet mond és tiltakozik. Akár a Széll Kálmán tér vagy a 3-as metró felújításáról, akár a bevándorlók ellátásáról van szó. Ez együgyű és primitív felfogás, de úgy tűnik, ez a divat. Annak viszont valóban örülhetünk, hogy Európán belül a vélemények már jobban közelítenek a kormány álláspontja felé. Kérdés, ez a konkrét döntések meghozatalánál is így marad-e. Kiderült, a magyar miniszterelnök nem ítélte meg olyan rosszul a helyzetet, mint ahogyan azt korábban a szélrózsa minden irányába harsogták. Sőt, valószínűleg egyedül ő látta elsőként a dolog lényegét.
– Amikor a Keleti pályaudvarnál napokon át kritikus volt a helyzet, azt mondta, a fővárosnak nincs jogszabályi kötelezettsége az intézkedésre, csupán „önkéntes tűzoltó”. Milyen megfontolások alapján születtek a döntések?
– Nagyjából hetven százalékban a budapestiek érdekeit tartottuk szem előtt. Nem akartam, hogy a pályaudvarokon összegyűlt emberek kontroll nélkül szétszéledjenek. A maradék harminc százalékban pedig olyan humanitárius szempontokat vettünk figyelembe, hogy ha már itt vannak ezek az emberek, legalább az alapvető civilizációs feltételeket biztosítsuk nekik. A főváros időben reagált a helyzetre, az viszont nem biztos, hogy mindenkinek tetszett, hogy nem ítéltük el egyetemlegesen a bevándorlókat.
– Elkanyarodva kissé az országos politika felé, megkerülhetetlen a Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel kialakult viszonya. Lehetséges, hogy a sajtóban zajló csörték mögött nincs rosszindulat, kívülről mégis úgy tűnik, komoly konfliktusról van szó. Nem így látja?
– Tény, hogy minden politikai közösségben vannak viták. Erre lehet azt mondani, hogy ez megbontja az egységet, de nem feltétlenül erről van szó. Sem Lázár János, sem jómagam nem vagyunk gyenge egyéniségek, legalábbis ebben az illúzióban élek. Az is igaz, más helyzetben vagyok, mint a fideszesek többsége, hiszen nem állok függelmi viszonyban a miniszterrel. Amikor viszont főpolgármesternek választottak, azzal bíztak meg, hogy a budapesti polgárok érdekeit képviseljem, így veszem a bátorságot, hogy bizonyos kérdésekben vitába szálljak. A köztünk lévő ellentét nem személyes alapú, inkább a pozíciónk és a feladatunk különbözőségeiből adódik. Vagyis ha valaki folyamatosan azt nyilatkozza, hogy Budapestnek nincs szüksége pénzre, akkor senki ne várja el tőlem, hogy szó nélkül hagyjam vagy tűrjem. Ráadásul mindketten olyan típusú emberek vagyunk, hogy nem átallunk érzékeny pontokra ütni, így a vita elfajulhat. Mindketten túlzásokba estünk, ám amikor Lázár János a városvezetés minőségét kritizálja, azt úgy hiszem, joggal sérelmezem, tekintettel arra, hogy halvány fogalma nincs arról, mi történik a Városházán. Ezt a miniszter nyilván sértő szándékkal mondta, ahogyan én is sértő szándékkal tettem megjegyzést a szellemi képességeire. Ennek ellenére nincs egyikünkben sem olyan mélyről fakadó gyűlölet a másik iránt, amit kéménybe kellene vésni.
– Azt mondta, ezek csupán viták egy politikai közösségen belül. Ugyanakkor Lázár János sokszor a fővárosi bejelentésekkel ellentétes nyilatkozatokat tesz. Nem érzi úgy, hogy provokálja?
– Nem nevezném így, hiszen néha olyan kijelentéseket tesz, amelyek bármikor könnyen visszaellenőrizhetők. Talán Lázár János az életkorából adódóan még nem gondolja át olyan alaposan a mondandóját, mint például én. Egyes nyilatkozatait könnyen lehet ellenőrizni, ha valaki kinyitja a Magyar Közlönyt. Például a 3-as metróval kapcsolatos kijelentésén csodálkoztam, de lehet, hogy csak rossz napja volt.
– Említette a 3-as metrót, amivel kapcsolatban a legerősebb kritika, hogy nem új szerelvényeket vesznek, hanem a régieket újítják fel. Milyen mértékű a minőségi különbség a két verzió között?
– Természetesen új járművek vásárlása jobb lett volna, de határozat van arról, hogy a főváros által felvázolt alternatívák közül a kormány a felújítást támogatja, és arra ad állami garanciát. Innentől kezdve kényszerpályán voltunk, mert sürgősen cselekedni kellett. A kormány egyébként arról is határozott, hogy állami vagy uniós forrásból támogatja az infrastruktúra felújítását, ami jóval nagyobb pénz. Felvetették azt is, a tenderen miért nem az észtek nyertek. Ismertté vált, hogy a cégük brutális korrupciós botrányba keveredett, ám erről az ellenzéki sajtó már nem írt egy szót sem. Érdekes lett volna, ha ez az oroszokkal történik. Ráadásul épp a napokban a közbeszerzési döntőbizottság kimondta: a BKV szabályosan járt el.
– Nagy eredménynek tartja, hogy sikerült elindítani a 3-as metró felújítását?
– Éppen az ellenzék szokott támadni ebben a témában. Érdemes viszont látni, hogy befejeztük a sokáig rendkívül kényelmetlen állapotban lévő 4-es metrót, felújítjuk a 3-ast, lassan kiépül a csillaghegyi mobil gát, a budai fonódó villamos és a Széll Kálmán tér is, a teljesség igénye nélkül. Nem is szólva arról, hogy a BKV üzemi eredménye évek óta pozitív, nem vett fel egy fillér működési hitelt sem 2010 óta. Ezek önmagukért beszélnek, ehhez képest most éppen a 3-as metrónak vagy a mobil gátnak esnek neki, amit egyébként még annak idején egy domb tetején állva ígért meg érzelmes könnyek között Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor több mint tíz éve. Vagyis most csak megcsináljuk azt, amit korábban beígértek. Lehet persze, hogy az Index megint azt írja majd, „Tarlós demszkyzett egy kicsit”, pedig csupán annyiról van szó, hogy a korábbi városvezetés nem nagyon csinált semmit. Ez tény.
– Említette a 4-es metrót, amelyhez szorosan kapcsolódik a dugódíj bevezetése. Hol tartanak a tárgyalások?
– Először döntenie kell a parlamentnek, hiszen egy általuk alkotott jogszabály kizárja a dugódíj bevezetését. Ezzel együtt a háttérben zajlanak a technikai egyeztetések, olyannyira, hogy péntekre elkészül egy állásfoglalás, amelyet hivatalos úton Orbán Viktorhoz is eljuttatunk. Egyébként ma már nem kérdés, hogy a dugódíjat Demszkyék kívánták bevezetni.
– Elindították a mostanra rendszeresen megtartott Budapestinfót. Milyen megfontolásból?
– Ebben is rájátszottak a „Lázár–Tarlós sparringolásra”, ám el kell, hogy oszlassak néhány tévhitet. Már az előző ciklusban is fontolgattuk, bizonyos időközönként szervezünk a sajtónak tájékoztató jelleggel találkozókat Budapest aktuális dolgairól. Valóban, mivel péntekenként van, úgy tűnhet, a Kormányinfóra reagálunk. Nem akarok képmutató lenni, van olyan szándék, hogy eztán talán Lázár János meggondolja majd, milyen kijelentéseket tesz, hiszen rögtön tudok reagálni rájuk. Ennek ellenére nem ez volt a fő motiváció, inkább az, hogy az ellenzék pontatlan információit rendszeresen tudjuk cáfolni.
– Élvezi ezeket a tájékoztatókat?
– Szeretek ilyen összejöveteleket tartani, bár az élvezet szó értelmezésébe nem bonyolódnék most bele. Szívesen „verekszem”, de tény, már nem annyira, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Kissé elszomorítanak a feleslegesnek tűnő belső viták és az ellenzék viselkedése, és nem állítom, hogy olyan energiával állok bele ezekbe a helyzetekbe, mint korábban. Ennek ellenére sosem veszem rossz néven, ha bírálnak, ez önmagában nem baj. Viszont a grundon bizonyos szabályokat megtanultam, például azt, hogy ne légy sunyi, számító, ne hazudj, vagy ne rúgj bele abba, aki a földön fekszik. Ezek számomra most is mértékadók, viszont azt látom, a politikai életben sokaknak ez semmit nem jelent. Egészen más tulajdonságokat ruháztak fel értékkel, és még büszkék is rá.