Belföld
Civil–katonai gyakorlat oktatással
NATO-szolgálatra készülők miatt fegyverzajtól hangos a szamódi lőtér
A Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában megrendezett kurzust külföldi és magyar instruktorok vezették. Az MH Civil–katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ és a hollandiai NATO CIMIC összefogásával létrejött oktatás célja, hogy megismertesse a katonákat és a polgárokat a NATO civil–katonai együttműködés alapismereteivel, alkalmazási elveivel, valamint gyakorlati eljárásaival.
Hangya Gábor alezredes, a tanfolyam igazgatója elmondta, a huszonegy hallgató között magyar, brit, amerikai, svéd, marokkói, spanyol, azeri, ukrán és grúz nemzetiségűek is akadnak. Felkészültségi szintjük ugyan eltérő, de egy elektronikus oktatói csomagnak köszönhetően már a tanfolyam megkezdése előtt lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevőket egy szintre hozzák. A kéthetes, angol nyelvű képzés során a résztvevők a civil–katonai együttműködés részterületeiről kaptak naprakész ismereteket, emellett a második héten már kiscsoportos esettanulmány feldolgozásban vettek részt, s gyakorolták a műveleti területen történő kommunikációt.
Ugyancsak a Magyar Honvédség berkeiből érkezett hír, hogy a minap kezdődő, tizenkét hetes alapkiképzésre és a 2015. évi NATO Reagáló Erőknél való szolgálatra készülnek a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészzászlóalj katonái. A Szamódon található helyőrségi lőterén a honvédek gyalogsági fegyveres alaplőgyakorlatokat, RPG-lövészetet, kézigránátdobást és robbantási foglalkozásokat végeznek. A szerződéses legénységi állományú katonák ugyancsak a héten vonulnak be a dandárhoz az alapkiképzésre. Tizenkét hetes felkészítésükre szintén a zászlóalj bázisán alakult egy alapkiképző század. Mindezen alakulatokon túl Szamódon gyakorlatozik az NRF 2015-ös váltásba felajánlott, a szentesi műszaki ezred víztisztító századának biztosítását végző, megerősített lövészraj is.