Belföld

Civil gyűlés lesz jövő hétfőn Sümegen

Bayer Zsolt, Fricz Tamás, ifj. Lomnici Zoltán, Csizmadia László és Fenyvesi Zoltán is felszólal

Bárki csatlakozhat, aki érdeklődik nemzetünk jövője iránt – mondta lapunknak Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító szóvivője a jövő heti, sümegi programról.

– A sümegi civil szervezetek felkérésére jövő hétfőn a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA), illetve a Békemenet szervezői előadást tartanak a városban. Mi lesz a program?

– A helyi civilek mellett közösségünk támogatói sok száz e-mailben kezdeményezték, hogy a veszprémi 3. körzet országgyűlési képviselő-választás kapcsán fejtsük ki közös állásfoglalásunkat. Rengeteg csalódott és szemrehányó levelet kaptunk, mondván, nem voltunk elég aktívak a veszprémi kampány során. Ami a március 23-i programot illeti: bárki csatlakozhat civil zarándoklatunkhoz, aki érdeklődik nemzetünk jövője, sorskérdései és a helyi közélet iránt. Délután fél ötkor, a Szent István téri kegytemplomban szentmise lesz, amelyen természetesen önkéntes a részvétel, majd este hat órától nagygyűlést tartunk a városi művelődési házban.

– Kik szólalnak fel?

– A meghívásnak megfelelően Bayer Zsolt, Fricz Tamás, ifj. Lomnici Zoltán és jómagam, továbbá a kezdeményezők felkérték Fenyvesi Zoltánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét is, fejtse ki programját. Megjegyzem, már Tapolcáról is kaptunk megkeresést. Fontos azonban leszögezni: a CÖF-CÖKA mindig ügyek mellett állt ki, a civilektől jövő igények számunkra kötelezőek. Akkor erősödhet egy demokrácia, ha minél több polgár vesz részt a közjót szolgáló országépítésben.