Belföld
Bűnügyi felügyelet a Szeviép-vezérnek
Alig telik el nap, hogy a korrupt szegedi baloldal szereplőinek ne pattanna ki újabb ügye – reagált a hírre a Fidesz
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy évig, a következő választásig olyan emberek vezessék a várost, akiket hűtlen kezelésért, illetve arra való felbujtásért ítéltek el – jelentette ki lapunknak nyilatkozva Haág Zalán, a szegedi közgyűlés KDNP-frakciójának vezetője. A politikus hozzátette, Botka László polgármester bizalmasairól van szó, hiszen Solymos László szocialista alpolgármester Botka általános helyettese, a főjegyzőt, Mózes Ervint Botka jelölte tizenhat évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal vezetőjének, míg a jelenlegi kabinetfőnöke, Kalmár Gábor is régi tagja már a polgármester stábjának. Botka védekezése, miszerint ő semmit nem tudott a bérletekről, szánalmas, hiszen a parkolóbérletek ügyében a döntéseket legközvetlenebb munkatársai, beosztottjai hozták – tette hozzá. Haág Zalán hangsúlyozta: a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, a szegediek nyolcvanhárom százaléka szerint is távozniuk kell posztjukról Botka elítélt munkatársainak, ami önmagában jelzésértékű, s annak a jele is, hogy Botka-féle városvezetés egymást érő botrányai már a szegediek körében sem söpörhető a szőnyeg alá, ahogyan az korábban történt, és nem hallgathatók el a szegediek elől sem. A frakcióvezető közölte, novemberben a szegedi közgyűlésben ismételten lépéseket tesznek az egész városra szégyent hozó, közfeladat ellátásra méltatlanná vált városvezetők felmentése érdekében.
Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak a férfinak a saját lakhelyére szóló bűnügyi felügyeletét, akit a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében vettek őrizetbe – közölte tegnap a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-vel. B. Sándor, a Szeviép egykori vezérigazgatója, és három társa a gyanú szerint egymással összejátszva 550 millió forint kárt próbáltak meg okozni az uniós és a magyar költségvetésnek a makettpark kivitelezése során.
A szegedi szocialisták tele vannak bűnügyekkel, alig telik el nap, hogy a korrupt szegedi baloldal szereplőinek ne pattanna ki újabb ügye – reagált a hírre a Fidesz, hozzáfűzve, most ismét egy régi szegedi baloldali bizalmas, Botka egykori udvari beszállítója került őrizetbe.