Belföld
Büntetőjogi szigor a drogügyekben
Rétvári Bence: A kormány küldetése segíteni a kábítószerek elleni küzdelmet
A humántárca parlamenti államtitkára videoüzenetében rámutatott, szigorú büntetőjogi eszközöket alkalmaznak azokkal szemben, akik a kábítószerből akarnak hasznot húzni, droggal kereskednek, s ezáltal mások életével játszanak. Kijelentette, a kormánynak küldetése, hogy szakmai hátteret, erkölcsi megbecsülést és anyagi segítséget nyújtson a területen dolgozóknak.
Ferencz Orsolya, a KEF elnöke a törökszentmiklósi tömeges mérgezésre utalva kijelentette, a probléma nagyobb, mint amit a közvélemény azonosított, mivel nemcsak két kismamáról és magzataikról volt szó, hanem egyszerre hat ember került életveszélyes állapotba. Éppen ezért kiemelt problémaként jelölte meg a dizájnerdrogokat, amelyek „gyorsan terjednek, olcsó a beszerzésük és előállításuk”. A konferencia résztvevője volt Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezető főorvosa, aki arról számolt be, hogy a tizennyolc év alatti gyermekek harminc százaléka legalább egyszer olyan lelki zavart szenved, ami terápiát igényelne, mivel az dohányzáshoz, drogfogyasztáshoz vezethet. Tévedés szerinte, hogy az úgynevezett biofű nem okoz problémát, hiszen csavarlazítót, acetont, csigaölő szereket tartalmaz.