Belföld

„Buli van, elvtársak”, a DK-s Hajdu hatalomátvételre készül

Bizottsági elnöki helyekkel keres pártolókat a rákospalotai polgármester

Háttérbeszélgetéseken próbált új biztos szövetségeseket találni Rákospalotán Hajdu László DK-s polgármester, hogy ki tudja szorítani a Fidesz-frakciót a városrész irányításából. Hajduék ma hatalomátvételre készülnek a kerületben – tudtuk meg.

Rákospalotán a helyzet fokozódik, Hajdu László DK-s polgármester a saját fiát juttatja munkához az önkormányzat közbeszerzésén, mi ez, ha nem korrupció? – tette fel a kérdést László Tamás, a XV. kerület fideszes országgyűlési képviselője. Rákospalota korábbi polgármestere lapunknak arról is beszélt, Lamperth Mónika jegyző be kívánja szántani a RUP–15 elnevezésű városfejlesztő önkormányzati céget, a cég élére egy MSZP közeli ügyvédet állíttatott, és odahelyezett mellé egy „besúgót”, napi négy órában havi háromszázezer forintért – mellette nyolc órában a hivatalban foglalkoztatja. Mindezt azért, hogy a városfejlesztési ügyeket a saját érdekkörükbe vonják.

A fideszes honatya arról is beszélt, hogy a Palotai Parázs nevet viselő Facebook-csoport, amelynek oldalán Hajdu László és Gyurcsány Ferenc együtt látható, közösségi bejegyzésében arról ír, „buli van, elvtársak, október 3-án totális hatalomátvétel lesz a XV. kerületben”. A bejegyzés a mai testületi ülésre utal, amelyen a hírek szerint a Hajdu által leváltott fideszes Pintér Gábor helyett egy másik fideszes önkormányzati képviselőt akar Hajdu kinevezni alpolgármesternek, ám erről a helyi Fidesz-frakcióval nem egyeztetett a polgármester – mondta lapunknak László Tamás. Hozzátette: a polgármester az elmúlt héten háttérbeszélgetéseket folytatott a képviselőkkel a „kikotyogott” teljes hatalomátvétel érdekében, s az egy-egy LMP-s és jobbikos képviselőnek kínált fel bizottsági elnöki helyeket, ily módon „megvásárolva” támogató voksukat a Fidesz-frakció kiszorításáért.

Úgy tűnik, az árulás kifizetődő vállalkozás – fejezte be az országgyűlési képviselő.