Belföld
Budáról Budára ért az 1-es villamos
Azért építették meg a rákóczi hidat, hogy áthaladjon rajta a vonal, aztán „húsz évig nem történt semmi” – mondta Tarlós István

Tarlós István szerint a döntés bizonyítja azt is, hogy eredményes a kormány és a főváros együttműködése. Kifejtette, a 2014-től 2020-ig tartó uniós támogatási ciklusban elsősorban közlekedésfejlesztési beruházásokra lehet számítani, amelyek legfontosabb eleme a 3-as metró infrastrukturális megújítására szánt százhuszonötmilliárd forint, és ide sorolható az Etele tér környékére tervezett M1–M7-es csomópont kialakítása és a körülbelül ezer férőhelyes P+R parkoló megépítése is.
Az 1-es villamos meghosszabbításával kapcsolatban a főpolgármester rámutatott, a Rákóczi hidat azért építették, hogy áthaladjon rajta a vonal, aztán „húsz évig nem történt semmi”, így a híd a mostani beruházás lezárultával tölti be eredeti funkcióját. Közölte, ezzel egy időben véget ért a 3-as villamosvonal helyrehozatala is, a megmaradt pénzből pedig további, kiegészítő munkálatokat végeznek majd, amelyek az eredeti tervben nem szerepeltek. „Régi adósságát törleszti Budapest ezekkel a fejlesztésekkel, hiszen az 1-es vonal meghosszabbítása a Rákóczi híd 1995-ös átadása óta állandóan napirenden volt, ám kissé Pató Pál-szerűen „mindig ráértek arra még” – fogalmazott Tarlós István.
Összességében a közeljövőben több mint negyvenötmilliárd forint jut villamospálya-építésre, ebből huszonhatmilliárdot fordítanak a Keleti pályaudvartól Újpalotáig tartó villamosvonal kialakítására, ami „hosszú távra eldönti a 4-es metró pesti meghosszabbításának ügyét is”.
A főpolgármester, reagálva a csütörtök esti, taxisok által szervezett demonstrációra, kijelentette, kiáll az érintettek mellett, akik „partnerek voltak abban, hogy végre megpróbáljunk rendet teremteni” – utalva ezzel a 2013-as taxirendeletre. „El kell választani egymástól a rendeletet, illetve az úgynevezett Uber-ügyet, amelyhez a fővárosnak semmi köze” – magyarázta Tarlós, aki nem támogatja az amerikai, utasmegosztó szolgáltatást.
Javult a fővárosi közbiztonság
Tavaly 15,4 százalékkal csökkent a fővárosban a regisztrált bűncselekmények száma 2013-hoz képest – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) beszámolójából. A Budapest honlapján közzétett jelentést hétfői ülésén hagyhatja jóvá a közgyűlés. A dokumentum szerint 106 628-ról 90 207 csökkent a fővárosban a regisztrált bűnesetek száma, és közterületen negyven százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el: 2013-ban 35 541, míg 2014-ben 21 245 esetet regisztráltak. A testi sértések száma 2013-2014 viszonylatában 10,5 százalékos növekedést mutat, ezzel szemben tavaly negyvenöt, míg tavalyelőtt ötvenkét emberölés történt, így a statisztika ebben az esetben is csökkenést mutat. A két vizsgált év összehasonlítása alapján kijelenthető, hogy pozitív irányba mozdultak „a lakosság kriminális érzékenységét leginkább befolyásoló bűncselekmények”, így különösen az emberölés, a lopás, a lakásbetörés és rongálás nyomozáseredményességi mutatói.