Belföld
Budára tervezi az új kórházat Láng és Pokorni
A XII. kerületi helyszínt támogató ívet tegnap a kezdeményező Szilágyi Zsolt lokálpatrióta és az intézmény több vezetője mellett Láng Zsolt II. és Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes polgármesterek szignózták elsőként.
A fideszes politikusok a többi közt azzal érveltek a közép-budai terület mellett, hogy az tömegközlekedéssel és autóval is elérhető távolságban van az észak- és dél-budaiak, valamint az ellátási területhez tartozó százhúsz agglomerációs település számára is.
Az aláírásgyűjtést kezdeményező polgármesterek arról beszéltek, nemcsak a helyi lakosok támogatására számítanak, hanem mindenkiére, aki szerint a Szent János Kórház vagy annak közvetlen környezete alkalmas helyszín lehet. Pokorni Zoltán szerint a legtöbb nagy egészségügyi ellátó a főváros pesti oldalán van, s az elmúlt évtizedekben is inkább azokat újították fel, ezért most inkább egy nagyobb, budai beruházásra lenne szükség.
Láng Zsolt egyebek mellett arról is beszélt, hogy kerületében az elmúlt években több száz milliós egészségügyi fejlesztés történt, ugyanakkor a közép-budai sürgősségi és a kórházi ellátást már nem tartja megfelelőnek, mindamellett, hogy a János-kórház jelenleg a régióban hatszázezer–1,2 millió ember ellátásáért felel.