Belföld
Brüsszeli tanácskozás a magyar stratégiáról
Igazolt lépések a hátrányos helyzetűekért
A szeminárium közvetlenül megelőzte az Európai Roma Platformot, beszédet mondott Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke, valamint Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, aki kiemelte: a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia előrehaladását nemzetközileg is elfogadott mérőszámok bizonyítják. Czibere emlékeztetett, korábban a visegrádi országok egységesen nyilatkoztak a felzárkózáspolitika, és ezen belül az uniós roma keretstratégia jelentőségéről, hangsúlyozva a nyomonkövetés és a fejlesztések folyamatosságának fontosságát és a felzárkózási programok támogatásának szükségességét az uniós fejlesztési keretek tervezésében.
A felzárkózási stratégia a születéstől az egyetemi évekig támogatja a hátrányos helyzetű fiatalokat, az életútjukat folyamatosan végig követi – mutatott rá Járóka Lívia, hozzátéve, a korosztályoknak szóló programokat úgy fűzik fel, hogy minél erősebb védőhálót biztosítsanak. A sikeres programok között említette többek között a harmincegy járásban zajló, szegény családokban élő gyerekek felzárkózási esélyeinek növelésére indított gyerekesély programot és a Roma Szakkollégiumi Hálózatot.