Belföld
Bővülő német nemzetiségi oktatás
Nyolcmilliárd forinttal támogatja a kormány a magyarországi kisebbségeket
Heinek Ottó a távirati irodának arról számolt be, hogy 2015-ben készült el az önkormányzat 2020-ig tartó középtávú stratégiája, amely „munkájuk iránytűje lesz”. A terv főként az oktatás, a kultúra, az ifjúsági és médiaügyek, valamint a külkapcsolatok és a politika területeit öleli fel. Az elnök ennek kapcsán kiemelte, tavaly bővült a német nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő oktatásiintézmény-hálózat is.
Jelezte, hogy január 19-én Budaörsön megemlékezést tartanak a mintegy kétszázezer magyarországi német hetven évvel ezelőtti elhurcolására emlékezve, az évforduló így „alkalmat kínál a korrekt emlékezetkultúra építésére” is. Heinek Ottó az idei tervek között említette a szekszárdi Magyarországi Német Színház felújítását, amelynek munkálatait kétszázmillió forinttal támogatja a kormány. Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár rámutatott, a nemzetiségek nyolcmilliárd forintot kapnak az idén a központi költségvetésből.