Belföld
Bővülő lehetőségek a családoknak
„A baloldali kormányzás adóemelésekkel sújtotta a gyermeket nevelőket”

Tovább bővülnek januártól a családok kedvezményei, európai szinten is példa nélküli, amennyit a kormány 2017-ben a többgyermekesek támogatására költ – jelentette ki tegnap Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Megerősítette, Magyarország az OECD-tagállamok körében is messze a legnagyobb családi kedvezményeket nyújtó országok közé tartozik. Kiemelte, jövőre a kormány a GDP 4,7 százalékát költi a gyermeket nevelőkre, míg más országok hozzávetőlegesen 2,5 százalékot. A bővülő támogatások között említette, hogy január 1-jétől háromszázötvenezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik.
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője arról beszélt, ha az ellenzéken múlna, akkor a családok 2017-ben sem léphetnének előre, az ellenzéki pártok ugyanis a mai napig is támadják az őket segítő intézkedéseket. „A baloldal a kormányzása alatt sorozatos adóemeléssel sújtotta a gyermeket nevelőket, eltörölte a nekik járó adókedvezményt, duplájára emelte az élelmiszerek és a lakás áfáját, ezzel pedig drasztikusan megdrágította a mindennapi megélhetést és az otthonteremtést” – fogalmazott a szóvivő. Hozzáfűzte, a decemberi parlamenti zárószavazásnál sem támogatták azokat az adócsökkentéseket, amelyek a minimálbér jelentős emelését teszik lehetővé. Rámutatott, az intézkedést elutasította többek között Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Mesterházy Attila, Kunhalmi Ágnes, Harangozó Tamás, Kész Zoltán és Szabó Tímea is. „Vona Gábor ezúttal is egy platformra került Gyurcsányékkal, hiszen ő maga sem szavazta meg az adócsökkentéseket” – jegyezte meg Halász.
A szóvivő reagált arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint harminc-ötvenezer gyermek éhezik az országban. Közölte, ezt a helyzetet fel kell számolni, és a kormány már elindult ezen az úton. Kifejtette, ma már háromszor annyi gyermek jut ingyenes étkezéshez, és amíg 2010 előtt 2,6 milliárd forintot szántak a szocialisták gyerekétkeztetésre, addig az idén 5,3 milliárd, jövőre pedig 6,6 milliárd áll majd rendelkezésre e célra.