Belföld
Bővülnek a roma szakkollégiumok
Református intézmény hátrányos helyzetű hallgatóknak szeptembertől
Református cigány szakkollégium indul szeptembertől a fővárosban, elsősorban Budapesten tanuló, hátrányos helyzetű, illetve roma származású hallgatók már jelentkezhetnek is az intézménybe – tájékoztatta lapunknak Káli-Horváth Kálmán igazgató. A volt televíziós műsorvezető, képzőművész szerint a keresztény egyházak által évek óta működtetett szakkollégiumokhoz hasonló kezdeményezés gondolata már egy éve megfogant, de csak 2016-ban jutottak oda, hogy megkezdődjön a tényleges előkészítési munka. A RefoRom rövidítésű projektnek helyszínt is kellett találni, ez már megvan, a felújítási munkálatok pedig júliusban meg is kezdődhetnek. Ezt követi a felvételi időszak. Káli-Horváth Kálmán szerint elsősorban roma fiatalokat várnak, de ez nem kizárólagos feltétel, sőt törekszenek majd arra, hogy az – úgymond – színesebb összetétel révén nagyobb motivációt, sokrétűbb közösséget tudjanak összekovácsolni. „Természetesen nem minden hátrányos helyzetű cigány, és nem minden roma hátrányos helyzetű, mi sem szeretnénk a kettőt összemosni, ám ez a két célcsoport, amely felé nyitunk. Elsősorban ugyanakkor olyanokat várunk, akik választott területükön maradandót szeretnének alkotni, s ehhez keresnek támaszt, illetve eszközöket” – magyarázta az igazgató, megjegyezve, fontos, a szakmai segítség és a lakhatás biztosítása mellett a szakkollégium egy második otthonná is váljon. Ez ugyanis – véli – visszahathat a teljesítményre is.
A jelenlegi tervek szerint mindenképp hangsúlyos lesz a RefoRomban a képzőművészet és az irodalom jelenléte, de a „nem-művész közegben” tanulóknak is többletet adhat a kreatív gondolkodás. Ugyanakkor az alkotóközösség elismert cigány képzőművészek vezetésével működik majd. Lesznek egyéb közösségi programok, önismereti csoportok, meghívott előadók – számolt be a részletekről az igazgató.