Belföld

Bővülhetnek a képzési lehetőségek

Két nyomozás is folyik a fővárosi roma önkormányzatnál, illetve az általa fenntartott szakiskolánál, noha „minden szabályos”

Új képzéseket indít szeptembertől a fővárosi roma önkormányzat szakiskolája, annak ellenére, hogy az adóhatóság tovább nyomoz az intézmény gazdálkodása miatt – értesültünk.

Állunk minden vizsgálat elé – szögezte le lapunknak nyilatkozva Purebl Balázs, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) által fenntartott, a Európai Polytechnikum Roma Nemzetiségi Nyelvoktató Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola igazgatója, annak kapcsán, hogy költségvetési csalás gyanújával továbbra is eljárást folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága az intézmény gazdálkodása miatt – ráadásul már a testület egyik jegyzőkönyvének hitelessége kapcsán is újabb eljárást indítottak.

Purebl szerint ugyanis az FRNÖ által még 2014-ben átvett szakiskola pénzügyei körül minden rendben van, a hatósághoz forduló feljelentők csak szeretnék ellehetetleníteni a működést. Az igazgató politikai adok-kapoknak tartja az ügyet, és megjegyezte, a történtek dacára, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről is töretlen a bizalom irántuk, szeptembertől további három, kifejezetten roma fiatalokat célzó, szakmai képzést is indítanak.

Csóka János Pál, az önkormányzat elnöke szerint ráadásul szeretnének bővíteni, óvoda kialakításában is gondolkodnak, sőt a távlati célok között egy roma fenntartású egyetem létrehozása is szerepel, ennek alapjait raknák most le. Csakhogy az FRNÖ néhány képviselője –, aki több hatósághoz is fordult, így bejelentése nyomán egy februári jegyzőkönyvet az illetékes kormányhivatal is vizsgál, – „el akarja lehetetleníteni ezeket a kezdeményezéseket”. Megírtuk, Farkas Vilmos több alkalommal is pénzügyi visszaélések gyanújáról beszélt az önkormányzat és az iskola működése kapcsán, Nagy Sándor elnökhelyettes, aki időközben Tarlós István főpolgármester romaügyi biztosa lett, pedig szintén kifogásolja Csókáék eljárását. „Nagy Sándortól határozatban vontunk meg minden jogosultságot, engedélyünk nélkül nem intézkedhet. A posztjáról azonban nem tudjuk lemondatni” – magyarázta az elnök.

A „feljelentők” szerint egyébként tetemes, több tízmilliós tartozást halmozott fel a még Makai István elnöksége idején átvett szakiskola. Purebl erre azt mondja, valójában nincs is adósság, hiszen annak nagyobb része az előző fenntartót terheli, az önkormányzat pedig még tavaly ősszel elérte, hogy részletekben törleszthesse a mindkét fél által elismert, különböző okokból feltorlódott bérletidíj-hátralékot. A főváros felé ráadásul – jó eséllyel – kérvényezték a havi összeg csökkentését, mondván, annak mértéke irreális. Eközben a pénzügyi főosztály is mindent rendben talált a gazdálkodás tekintetében, így jó eséllyel próbálják biztos alapokra helyezni a pénzügyei­ket – fűzte hozzá. Balogh Artúr, az FRNÖ oktatási bizottságának elnöke szerint fontos, hogy erősítsenek a romák oktatási esélyein, ez az egész magyar társadalom elemi érdeke is.

Információink szerint egyébként a Fővárosi Önkormányzat is szeretne tisztábban látni az intézmény gazdálkodása kapcsán, már csak az említett büntetőeljárások miatt is, egyelőre csupán egyeztetések voltak az érintettek között.