Belföld

Börtönt kért az ügyész Tátraiékra

Sukoró-per: októberben lehet ítélet, az alkotmánybíróság még „vétózhat”

Ügyészi perbeszéddel folytatódott tegnap a sukorói telekcsere büntetőpere a Szolnoki Törvényszéken. A vádhatóság képviselője letöltendő börtönbüntetést kért az első négy vádlottra, így Tátrai Miklósra, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatójára, Császy Zsolt egykori értékesítési igazgatóra, Markó Andreára, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárára és F. Zsolt értékbecslőre, továbbá pénzbírság kiszabását V. Bálint ügyvédre.

Az ügyész némileg módosította a vádiratban szereplő kár értéket, így 1,3 milliárd helyett 1,2 milliárd forintos hiányt rótt fel a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádoltaknak – akik korábban tagadták bűnösségüket. Ma a védői beszédek következnek, majd az utolsó szó jogán beszélhetnek Tátraiék. Ezt követően a törvényszék tizenöt napon belül, nagyjából október elején hirdetheti ki elsőfokú ítéletét.

Információink szerint azonban előbb, akár már ma dönthet az Alkotmánybíróság (AB) arról a beadványról, melyben a vádlottak az ügyáthelyezés rendjének AB általi megsemmisítése okán az eljárás Budapestre való visszahelyezését szorgalmazzák. Amennyiben a testület nekik ad igazat, úgy akár elölről is kezdődhet a büntetőper tárgyalása.