Boross Péter: Normálisnak kellene maradni

Ha nem a jobboldal egységét megteremtő Fidesz–KDNP nyer, olyan zűrzavarbakerülhet az ország, mint 1919 után közvetlenül – véli a volt kormányfő (Fotó: Bodnár Patrícia)

Kulcskérdésnek tartja a jelentős arányú fideszes áprilisi győzelmet Boross Péter, mondván, minden más eredménnyel a vesztébe zuhanna az ország. A volt miniszterelnök a lapunknak adott interjúban úgy fogalmazott, nem hibátlan a jelenlegi kormány, az emberei pedig pláne nem azok, ám ha a választópolgár felismeri, hogy sorskérdésről van szó, csak erre az oldalra szavazhat.

–  Mi az április nyolcadikai választás tétje?

–  Vannak a magyar történelemnek sorsdöntő időszakai, illetve pillanatai, s a mostani szavazást Bethlen István kormányalakításához hasonlítanám. Akkor a kormányképes jobboldal összefogott, egységes lett, majd talpra állította az országot a szörnyű trianoni trauma után. Fontos megjegyezni, hogy 1918 és 1938 között, sok más változás és eredmény mellett, a nemzeti jövedelem megkétszereződött. Ma is irigylésre méltó teljesítmény. Ha most nem a jobboldal egységét több évtized alatt megteremtő Fidesz–KDNP nyer, olyan zűrzavarba kerülhet az ország, mint 1919 után közvetlenül. Sőt, kulcskérdésnek tartom a jelentős arányú győzelmet, ugyanis minden más eredménnyel a vesztébe zuhanna az ország. Akik ma ellenzékben a kormányváltást kívánják, lényegében saját romlásukat szorgalmazzák.

–  Milyen veszélyeket lát a polgári oldal győzelme szempontjából?

–  A baj akkor következik be, ha a félrevezetett, elbutított embertömeg valamelyik szélsőségben, akár a baloldalban, akár a Jobbikban esélyt lát arra, hogy ezek a pártok jobbá tehetik a hétköznapokat. Nem tudnák. Ezért kellene szerintem nagyobb erővel foglalkozni azokkal, akiknek valami nem tetszik, akiket sérelem ért. Mondjuk helyben, egy fideszes vezető viselkedése miatt. Nem hibátlan a jelenlegi kormány, az emberei pedig pláne nem azok, ám ha a választópolgár felismeri, hogy sorskérdésről van szó, csak erre az oldalra szavazhat. Tény ugyanis: ez az egyetlen kormányképes tömb. Régebben egyébként sokat bíráltam a Fideszt, hibásnak tartottam két választás elveszítésében. Mostanra azonban szellemileg és erkölcsileg is teljesen kiérlelődött a pártszövetség.

–  És a hét végi, hódmezővásárhelyi eredményről mit gondol?

–  Nem hiszem, hogy ebből országos szintű következtetést lehetne levonni, ám arra mindenképp alkalmas lehet, hogy tudatosítsuk magunkban: nem árt az óvatosság!

–  Orbán Viktor évértékelőjében azt mondta, soha rosszabb nyolc évet. A kormányzati eredmények önmagukért beszélnek?

–  Az eredményeket nem szabad elhallgatni, de célszerű lenne kicsit többet beszélni a tényekről. Jelen állás szerint Gyurcsány Ferenc a legaktívabb és legtehetségesebb politikus az ellenzéki térfélen, éppen ezért emlékeztetni kellene többek között arra is, hogy kormányzása idején kilenc százalékra nőtt az államháztartás hiánya, gyengült a gazdaság, az ország kénytelen volt a lakossági megvonásokat követelő IMF-hez fordulni. Megjegyzem, szamárság, hogy már a Bajnai-kabinet megkezdte volna a gazdaság helyreállítását. Gyurcsányékra tehát rábízni az új alkotmány által megteremtett feltételek mentén lassan konszolidálódó országot, nos, az hihetetlen könnyelműség lenne, a többieknek pedig tálentumbeli hiányosságaik vannak. Valóban sorskérdésről van szó, jól kell dönteni.

–  Mennyire meghatározó a migráció kérdése?

–  Amit ebben az ügyben a kormány – szemben az ellenzékkel – tanúsít, megfelel a magyar hagyományoknak. Mindegy, mekkora és milyen gazdag az ellenfél, a nemzeti érdek annyira erős, hogy akkor is érvényesül, ha bizony kockázata van az ellenállásnak. Ráadásul Nyugat-Európa lassan a halódó civilizációk valamennyi tünetét felmutatja.

–  Korábban egyenesen a Nyugatrómai Birodalommal vont párhuzamot. Akkor térségünk fe­- lel meg az egykori keleti biroda­- lomrésznek?

–  Ugyanazt látjuk, mint akkoriban. A keleti fél ugyebár ezer évvel túlélte a nyugatit, reméljük, az analógia ebből a szempontból is megáll. A hasonlatot egyébként azért használtam, mert ismét hatalmas beözönlést láthatunk, a nagyvárosokba tömörülő idegenekkel, meg persze a kiépülő tömegszórakoztatást és a magas életszínvonalból adódó hedonizmust. Reméljük, senki nem kíván olyan évszázadokat, amelyek a birodalom hajdani bukása után következtek. Ideje lenne felébredni: a más népek ilyen mértékű bevonzása már mindenképp a pusztulás jele.

–  Brüsszel szerint mi, az engedetlenkedők bontjuk az unió egységét, ráadásul vannak olyan hangok, amelyek szerint – úgymond – túl közel megyünk az oroszokhoz.

–  Alapvető ütközet zajlik az értékőrző nemzetállami lét kapcsán, miközben a velünk ebben a kérdésben szemben állók új, részben ismerős jelszava az, hogy „világ kapitalistái, egyesüljetek”! Egy esélye van a Nyugatnak, ha észhez tér. Megjegyzem, kifejezetten rossz helyen van Brüsszelben Európa központja, pláne, ha a bővítés folytatódik. Miután régiónkra annak idején a korlátolt amerikai politika ráengedte a szovjet elnyomókat, az itteni országok a nemzeti önérzet különböző védekező módszereivel próbáltak kitartani. Maradt valami abból, hogy magyar vagyok, lengyel vagyok. Nyugat-Európa eközben szépen „leszerelt”, kialakult egy modern életmód a félrement liberalizmus jegyében, megszűntek az eszmények. Egyetlenegy maradt.

–  Nyilván a pénz.

–  Amikor arról beszélnek, a bevándorlók befogadása megoldja a gazdasági problémákat, nem tudják, mit veszítenek. Értékek tűnhetnek el. Egy példa: a szellemi leépülés jegyében Nyugaton már lezajlott a középiskolai oktatás lezüllése, s ez nálunk is kezdi felütni a fejét. A közéletben mindenképp. Félművelt politikusfigurák, bármiféle teljesítmény nélkül, pusztán a képernyőn érvényesülve mindenféle zagyvaságot hordhatnak össze. Az elzüllés társadalmi méretekben is érzékelhető. Visszatérve az európai küzdelmeinkre: mindig van esély fordulatra, még az átmeneti vereségek után is, ezt mutatja a történelem. A mostani harc is szükségszerű, a másik lehetőség ugyanis a pusztulás. Ausztria például mostanában döbben rá, mennyi a muzulmán diák. Kritikus mennyiségről van szó, a bevándorlók egyes részeken immár a saját törvényeik szerint akarnak élni.

–  A magyar kormány komoly hangsúlyt fektet Soros Györgynek mint a migráció szervezőjének bemutatására. Mit gondol, valóban ekkora a milliárdos befolyása?

–  Egy amerikai állampolgárról van szó, aki nem Amerika üdvén fáradozik. Furcsa megszállottság jellemzi, a pénzzel és ígéretekkel megvásárolható brüsszeli politikai közegben pedig érvényesülhetnek az ideái, amelyek egyfajta megváltás ígéretét hordozzák. Megvan ennek a beteges jellege, a nagy, önjelölt világmegváltók azonban végül sohasem járnak jól. Jelenleg Európában, ahogy utaltam rá, a liberalizmus alig elviselhető ágazata érvényesül, mindenki azt mond és csinál, amit akar, akár a saját nemzetével is szembefordulhat, így van tere ennek a ténykedésnek. Nagyzási hóbort és elmezavar különös keveréke, amit Soros művel. Feltételezem ugyanakkor, hisz abban, hogy tényleg az lenne a jó, ha összekevernénk a világ népeit. Csakhogy a következmény inkább az lesz, hogy nem is országok között, hanem városokon belül indul háború. Ennek már látjuk a jeleit. Csak az Egyesült Államokban lehetne hatásosan megfékezni ezt a sorosi tevékenységet, az ottani közvélemény figyelmét érdemes lenne felhívni arra, hogy egy amerikai állampolgárnak először talán a választott hazája gondjait kellene megoldania, és ha beválnak az elképzelései, csak utána vinni el az ötleteit szerte a világba.

–  Egyelőre ott tartunk, hogy a szervezetei szerint Magyarországon tombol a korrupció, és sárba tiporják az emberi jogokat.

–  Komolyan mondom, örülök, hogy ma nem vagyok kormányzati pozícióban. Vétenék. Vétenék mindazon normák ellen, amelyeket a korrekt és egyéb jelszavak takarnak. Emlékszem, az Amnesty International az én belügyminiszterségem, vagyis az Antall-kormány idején is kifogásolta a demokrá­ciát. Ezek ilyen pénzelt szervezetek, amelyeknek muszáj valamit találniuk, mert ha a dolgok jól mennek, nincs rájuk szükség. Nevetséges. Innen üzenem a velem nagyjából egykorú Sorosnak: ne legyen mániá­kus! Nem tartom elfogadhatónak, hogy a mérhetetlenül sok pénzét arra költi, hogy társadalmakat rongáljon, bomlasszon, kialakítson egy olyan embertípust, amely eszmények nélküli. Ez euró­pai önpusztítás, különösen is az egyre erősödő Ázsia, illetve Kína árnyékában. Normálisnak kellene maradni. Elkezd kultusza lenni a homoszexualitásnak, az egyne­műek házasságának, noha ez magánügy, korábban nem volt napi téma, nem mentek ki az utcára emiatt félmeztelenül tüntetni. A legnagyobb gond ezzel amúgy az, hogy olyan témák kötik le az emberi ingerállományt, amelyek mellett alig van idő újragondolni a valóban fontos dolgokat, megfontolni a körülményeket. Távlatokat látni.