Belföld

Bizottság elé kerülhet Bajnai ügye

Rubovszky szerint mandátumvesztéssel is járhat az összeférhetetlenség

Mint azt az Elhallgatott bevételek, cégek, telkek című cikkünkben tegnap megírtuk: Bajnai Gordon képviselői vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel jövedelmét, a cégétől felvett osztaléka mértékét.

 További hiányosság lehet, hogy élettársáról sem tett említést, holott a törvény értelmében a képviselők családtagjai is vagyonbevallásra kötelezettek. Igaz, esetükben sajátosság, hogy nyilatkozataik nem nyilvánosak, csupán az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai ismerhetik meg azt.

„Súlyos szankciói vannak annak, ha egy képviselő vagy családtagja eltitkolja jövedelmét, vagy elmulasztja a vagyonbevallás benyújtását” – mondta lapunknak Rubovszky György, a mentelmi bizottság korábbi elnöke.
(A jelenlegi elnököt, Vejkey Imrét külföldi útja miatt nem értük el – a szerk.) A képviselő – folytatta a KDNP-s politikus – a vagyonbevallás benyújtásáig semmilyen juttatásban nem részesülhet, és ha a képviselőséggel összeférhetetlen helyzetet nem orvosolja, az mandátumvesztéssel jár.

„Ez a hajó Bajnai Gordon esetében elment” – ismerte el Rubovszky, mondván, az Együtt listájáról a parlamentbe jutott politikus letette ugyan a képviselői esküt, ám mandátumáról hamar lemondott. A mentelmi bizottság korábbi elnöke hozzátette: „Úgy tudom, ezt az ügyet a bizottság tárgyalni fogja, s ha megállapítja az összeférhetetlenséget, a mandátumot megszünteti. Az összeférhetetlenség ugyanis jogilag olyan, mint a haláleset, mandátumvesztéssel jár.”

Az összeférhetetlenség miatt, ha valaki egyéni mandátumot szerzett, új választást kell kiírni. De ha pártlistáról került a parlamentbe, a jelölőszervezet joga új jelöltet állítani. Egyébként sajtóhírek szerint Bajnai élettársának – az ominózus baromfióriás cég csődje idején a Hajdú-Bét képviseletét ellátó ügyvédnek, Hajdú Mónikának – Bajnai Gordontól egy kislánya és egy kisfia született.

Megkerestük az Együtt – a Korszakváltók Pártját is, hogy megtudjuk az élettárs vagyonnyilatkozata elmaradásának okát, de lapzártánkig nem kaptunk választ.