Belföld

Bevándorláspártiak az idő szorításában

Hétértékelő. Kevés az esély, hogy valóban sor kerül az egyelőre csak az MSZP és a Párbeszéd által propagált ellenzéki előválasztásra – véli Kiszelly Zoltán politológus

A Soros-szervezetek, Brüsszellel és az ENSZ-szel karöltve, immár névtelen bankkártyákkal is segítik a betelepítést – erről is beszélt lapunknak Kiszelly Zoltán politológus.

Kerülgetik egymást az ellenzéki pártok, ugyanott tartunk, mint a Bajnai–Mesterházy- vagy a Botka–Gyurcsány-meccs idején – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán politológus a főpolgármester-jelölti előválasztás kapcsán. Kifejtette, mindenki csak a saját érdekét nézi, nem akar olyan szabályokat elfogadni, melyek szembemennek azzal. Emiatt kevés az esély, hogy valóban sor kerül az egyelőre csak az MSZP és a Párbeszéd által propagált megmérettetésre. Megjegyezte, az önjelölt Puzsér Róbert sem szeretné, ha ráégne a bukott baloldal, miközben ezúttal az ellenzéki közvélemény részéről sincs érzékelhető nyomás az érintetteken az összefogásra.

A hét végi CEU-tüntetésről szólva kitért arra is, hogy már az álcivilek sem tudnak tömegeket vinni az utcára. Időközben Szegeden Botka László szocialista polgármester egyre inkább defenzívába szorul, már a múlt heti Szeviép-börtönítélet miatt is magyarázkodni kényszerül. A botrányok láthatóan megtépázták az eddigi pozícióját, véli Kiszelly.

A politológus szerint időközben a kormánynak nem árt a Gruevszki-ügy, hiszen egy szövetséges, bevándorlásellenes politikust sikerült megmenteni, miután kiderült, a volt miniszterelnök életére veszély leselkedett a macedón börtönben. Ráadásul a hazai ellenzék megint a külföldhöz fordul, hiszen az embereket itthon különösebben nem foglalkoztatja a tiltakozásuk. Ez is mutatja: nincs támogatottságuk, és az sem látszik, mitől lenne, ha továbbra is csak így politizálnak, hiába várják, hogy ez megváltozzon.

A Soros-szervezetek jogi tanácsadással, „füzetekkel és mesékkel”, Brüsszellel és az ENSZ-szel karöltve pedig névtelen bankkártyákkal is segítik a betelepítést. Vagyis dolgoznak a Soros-terv végrehajtásán. Ebbe a vonulatba illeszkedik a Frontex átszervezésének elképzelése is. Csakhogy, ahogy arra pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor kormányfő is utalt, szorítja őket az idő, miközben az ENSZ migrá­ciós paktumából is egyre többen lépnek ki, már Németországban is óriási viták folynak erről. Fáziskésésben vannak a migrációpártiak – foglalta össze az elemző.

Ahogy Nyugat- és Kelet-Európa között szuverenitási küzdelem zajlik, úgy például az olaszok gazdasági szabadságharcot vívnak Brüsszellel. Úgymond „ki akarják nőni a hiányt”. Eközben Franciaországban folyamatosak a tüntetések az emelkedő benzinárak miatt. „Nyugat-Európa öngyilkosságot követ el azzal, hogy a környezettudatosság jegyében növelné az üzemanyagot sújtó adókat. Ez hazavágja az autó­ipart. Ráadásul az átlagemberek évek óta egyre rosszabbul élnek, az állam szétzilálódott, és kezdik unni, hogy nincs új életstratégia. Macron víziója ugyanis csak a gazdagoknak jó” – sorolta Kiszelly, aki szerint a társadalom nem nézi jó szemmel, hogy az emberektől elvett forrásból finanszírozzák többek között a migrációt.