Belföld

Béremelés az egészségügyben

A pótlékokban is megjelenne a pluszjuttatás

Március végéig kell elkészítenie az egészségügyi államtitkárságnak az újabb ágazati béremelésről szóló javaslatot – jelentette be tegnapi kormányszóvivői tájékoztatóján Zombor Gábor szakállamtitkár.

Rámutatott, van olyan elképzelés, hogy a fizetésükön felül jelenleg száz–kétszázezer forintos ösztöndíjat kapó szakorvosjelöltek és szakorvosok jövedelme később se csökkenjen, ám ha ez megvalósul, az a többi orvossal szemben bérfeszültséget idézne elő – ennek megszüntetésére tehát egységesen emelni kéne a fizetéseket. Beszélt arról is, hogy az orvosi életpályától különválasztják a szakdolgozók bérrendezését, akiknek a korábban juttatott bérkiegészítést az alapbérük részévé tennék, így az emelkedés a pótlékokban és az ügyeleti díjakban is megjelenne.

Az életpályamodellel kapcsolatban Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta, nem szabtak meg céldátumot a bevezetésére, az függ az ország teherbíró képességétől és az ellátórendszer közelgő átalakításától is.

Zombor Gábor előre vetítette, a kormány tervei között szerepel a népegészségügyi programok fejlesztése és kiterjesztése.

Szó esett arról is, hogy áprilistól veszi át az állam a kórházak adósságállományának jelentős részét, amire az idei költségvetésből hatvanmilliárd forintot különítettek el. Ezzel egy időben az intézmények az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásába kerülnek. Ezen túl országosan tízmilliárd forintot fordítanak a gyermeksürgősségi ellátás fejlesztésére, így több megyei kórházban is kialakítják a speciális ellátóhelyeket.

Az új budapesti kórház építésére vonatkozó kérdésre válaszolva Zom­bor Gábor azt válaszolta, mindenképpen indokolt egy új egészségügyi létesítmény megépítése, a szakmai koncepció készül, ám a helyszínt még nem választották ki.