Belföld
Belefullad az ellenzék a korrupciós ügyeibe
Trükkök százai az ellenzéki oldalon
Minden idők legnagyobb korrupciós botránya - A 4-es metró beruházás
A 4-es metró beruházás minden idők legnagyobb korrupciós botránya, ami miatt Magyarországnak óriási összeget kell visszafizetnie. Az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) 2017 elején tárta fel a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, illetve az MSZP-SZDSZ-vezetés alatt elkövetett botrányt. A projekt 452 milliárd forintból készült el, 332 milliárddal többért, mint ahogy annak költségét 1996-ban a megvalósíthatósági tanulmány megjelölte. A beruházás harmadát, azaz 166 milliárd forintot ellopták, elcsalták. Emiatt a 2018-as költségvetésben a szankció érvényesítése esetére kb. 60-70 milliárd forintot kell majd elkülöníteni a költségvetésben, de emiatt nem kerülhet veszélybe semmilyen, családokat érintő támogatás, bér- és nyugdíjkifizetés, sem a közszolgáltatások biztosítása
A 4-es metró beruházása az Európai Unióban az egyik legdrágább finanszírozott projekt volt a 2007-2013-as időszakban. A BKV által készített nemzetközi összehasonlító tanulmány szerint ezzel a metró 1 km-ére eső megvalósítási költség 214 millió eurót tett ki, amely alapján a 4-es metró a második legdrágább a tíz európai építéssel történő összehasonlításban. A baloldali politikusok sorra megtagadták az együttműködést a metrókorrupciót vizsgáló bizottsággal, és "mai napig falaznak a korrupciós gépezethez, mert az elcsalt pénzek valószínűleg az MSZP és az SZDSZ pártkasszába, illetve politikusaihoz vándoroltak. A metródossziéból megdöbbentő információk láttak napvilágot. A korrupció mértéke egészen elképesztő volt, sajtóhírek szerint 2008-2009-ben iszonyatos kenőpénz miatt állhatott sokáig a 4-es metró építése. A Demszky-féle városháza bennfentesei számára nyílt titok volt, hogy az akkori MSZP-SZDSZ városvezetés egy magas beosztású vezetője horribilis kenőpénzt, a metrómunkák árának 40 százalékát követelte az egyik beruházásban résztvevő konzorciumtól.
A politikai felelősség megállapítás érdekében az Országgyűlés gazdasági bizottsága is vizsgálatot indított és több ülést tartott, de a baloldali politikusok sorra megtagadták az együttműködést. A meghallgatásokon Gyurcsány Ferenchez hasonlóan nem jelent meg sem Bajnai Gordon, sem Demszky Gábor, sem Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesek, sem pedig Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának korábbi vezetője, ma DK-s politikus.
A Czeglédy-ügy
A Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő által irányított bűnszervezet több mint 3 milliárd forintot tüntetett el. Jelentős a károsult diákok száma, és nyilvánosságra került, hogy idős munkavállalókat is megkárosítottak. A szálak az MSZP-hez és a DK-hoz vezetnek, és alaposan feltételezhető, hogy az eltűnt pénz jelentős része e két párt kasszájába vándorolt. Ráadásul a Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. Többször is pénzelte a Czeglédy bűnszervezetét - tavaly februárban közel 80 millió forintot, augusztusban pedig további 90 millió forintot adott Czeglédy Csaba cégének.
Gyurcsány Ferenc nem csak védi Czeglédyt, de még ironizált is a megkárosított diákokon, akik mai napig arra a pénzükre várnak, amiért megdolgoztak. Az Országgyűlés határozatban kérte fel a kormányt, hogy gondoskodjon a Czeglédy-ügyben ki nem fizetett fiatalok és nyugdíjasok rendkívüli kárrendezéséről, ez a következő hónapokban megtörténhet.
Az EMIR-ügy
A Gyurcsány-család botrányos ügye miatt 18 milliárd forint büntetést kell Magyarországnak visszafizetni. A négyes metróhoz kapcsolódó eddigi legnagyobb korrupciós botrány után ez a második legnagyobb összeg.
Az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban arról értesítette a kormányt, hogy a korábbi uniós fejlesztési ciklus ellenőrzése alatt súlyos szabálytalanságokat tárt fel. A történet 2002-ban kezdődött, amikor a szocialisták kormányzása alatt Gyurcsány Ferenc felesége Dobrev Klára kezében voltak az uniós támogatások, ő volt ugyanis a Miniszterelnöki Hivatal az EU Támogatások Hivatalának egyik vezetője (elnökhelyettese), az uniós támogatások elosztásának politikai irányítója.
A Dobrev Klára irányítása alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szabálytalan közbeszerzéseket kötött. Egy kft-nek adta át a fejlesztési pénzeket kezelő informatikai rendszert - nyolc szerződést is kötöttek a Welt 2000 Kft-ével 2003 és 2009 között. Így ez a kft végezte az Magyarországot illető uniós támogatások kifizetését, könyvelését, elszámoltatási rendszerét.
Dobrev alá tartozott a monitoringmódszertani főosztály, amely az egész EMIR-rendszert gondozta. 12 ezer milliárd forint folyt át a kft kezén, ez aztán az Európai Uniónak is szemet szút. Az Európai Bizottság Regionális Főigazgatósága 2016 novemberében folytatott le ellenőrzést, és a Bizottság súlyos szabálytalanságokat állapított meg nyolc, 2003 és 2009 között megkötött szerződés ügyében.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a felelős állami szervek a Welt 2000 Kft. részére a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon juttatták el üzleti köröknek annak az informatikai rendszernek a működtetését, amely 12 ezer milliárd forintot kezelt. A törvénytelenségek miatt 18 milliárdot kell visszafizetni hazánknak.
A Simicska-Jobbik korrupció
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatta a pártot, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.
Az ÁSZ október elején jelezte, hogy a Jobbik többszöri értesítés, valamint helyszíni adatkérés ellenére nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének a 2015-2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában, és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását.
Korábban arról is tájékoztatták a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kaptak a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt, és ezeket a dokumentumokat felhasználja az ellenőrzés során. A számvevőszék a jelentéstervezetben tájékoztatta a pártot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül. Március hatodikáig meghosszabbították a Jobbik állami számvevőszéki (ÁSZ) ellenőrzésével összefüggésben indult nyomozás határidejét.
A kormány és a kormánypártok közölték az ügy kapcsán, hogy Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania, ez alól Simicska és a Jobbik sem kivétel. A Jobbik reménytelen helyzetben van, mert néhány plakátért cserébe eladták pártjukat Simicska Lajosnak. A Jobbik illegális pártfinanszírozási botrányba keveredett, amelyben a párt mellett Simicska Lajos a másik főszereplő. A milliárdos ugyanis hónapok óta több ezer plakáthelyet biztosít nekik. Ez felveti a tiltott pártfinanszírozás és a költségvetési csalás gyanúját is. (A NAV ezért is indított nyomozást a Simicska-cégek ellen).
Vádat emeltek Kovács Béla ügyében
Vádat emelt az ügyészség Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője ellen állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.
A politikust az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, három rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.
A képviselő és társai cselekményükkel összesen 21 076 euró – 6 173 119 forint – vagyoni hátrányt okoztak az Európai Parlament költségvetésének. A Fidesz szerint Kovács Béla Európai Unió legsúlyosabb korrupciós botrányába keveredett. Vele kapcsolatban amerikai, európai és magyar hatóságok gyanúja is az, hogy az oroszoknak kémkedett, és ezért valószínűleg komolyabb pénzeket is kapott, amiből valószínűleg a Jobbik kasszájába is juthatott.