Belföld
Bealkonyult a zsebszerződéseknek
Az állam segítségével történő vásárlások révén a duplájára nőtt az Őrségi Nemzeti Parkban a saját kezelésű földterületek aránya

A kormány 2012-ben indította újra a természetvédelmi oltalom alatt álló földterületek visszavásárlását. Tavaly például hatszáz hektár szántót, rétet és erdőt vett meg (Fotó: MH)
Földvásárlásokkal, csaknem a korábbi duplájára növelte a saját kezelésében lévő földterületek nagyságát az Őrségi Nemzeti Park az elmúlt három évben – jelentette be a közelmúltban Markovics Tibor. A nemzeti park igazgatója emlékeztetett, a kormány 2012-ben indította újra a természetvédelmi oltalom alatt álló részek felvásárlását.
Mint korábban megírtuk, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2012 januárjában Őriszentpéteren jelentette be, hogy 550 millió forintot csoportosítottak át annak érdekében, hogy az Őrségi Nemzeti Park megkezdhesse a földvásárlást, nem titkolva azt sem, hogy az intézkedés olyan birtokokat is érint majd, amelyekre korábban külföldiek zsebszerződéseket kötöttek.
Markovics Tibor ismertette, a program 2012-es indulásakor 636 hektárt, majd további 950 millió forintos támogatásból 1064 hektárt, 2013-ban pedig 460 millió forintból 456 hektárt sikerült megvásárolniuk, 2014-ben pedig 480 millió forintnyi forrás állt a rendelkezésükre, amiből az év végéig 600 hektárnyi szántót, rétet és erdőt vettek meg, illetve sajátítottak ki. Utalt rá, a projekt beindulása előtt a nemzeti park saját kezelésében háromezer hektárnyi termőterület volt, így csaknem dupláztak.
Az igazgató arra a kérdésre, hogy a megvásárolt földek közül mekkora arányt képviselnek azok a földek, amelyekre korábban zsebszerződést kötöttek, nem tudott pontos adatokkal szolgálni. Szerinte az érintett birtokokat éppen a törvényi előírások kijátszása miatt sehol nem tartották nyilván az érintett gazdák és eddig a bíróságok sem mondták ki, hogy a felek zsebszerződést kötöttek volna. Markovics Tibor szerint többször találkoztak olyan kontraktusokkal, amikor a megvásárolni, kisajátítani kívánt, külföldiek által bérelt földek lapjain jellemzően ügyvédek neve szerepelt. A park vezetője úgy becsülte, a beszerzett területeknek durván a fele lehetett az illegális üzletekben érintett. A nemzeti park adatai szerint a nagyobb részt olyan területek jelentették, amelyek korábban egyes termelőszövetkezeteké voltak, majd osztatlan közös tulajdonként kerültek a polgárokhoz, akik közül sokan nem is az Őrségben élnek.
Jellemző a kialakult helyzetre, hogy akadt olyan osztatlan erdőterület, ami 248 ember nevén volt, az ilyen erdőkben természetesen nem folyt, nem is folyhatott semmiféle szakszerű gazdálkodás.
Markovics Tibor kifejtette, a megvásárolt szántók nagyobb részén a természetvédelmi park által tenyésztett saját őshonos állatállomány számára termelnek takarmányt, más részüket rétté, legelővé alakítják, az erdőkben pedig úgynevezett szálalást folytatnak majd. De lesznek olyan viszonylag távol eső területek is, amiket bérbe adnak. Az igazgató hozzátette, a munkát idén is folytatják, ám az ehhez rendelkezésre álló pénz nagysága még nem ismert.