Belföld
Balog Zoltán: Maradjon erőnk a befogadáshoz
A tárcavezető a díjazottakat úgy méltatta, „ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ”.
Az első magyar királyról szólva Balog Zoltán hangsúlyozta, nagyszerű reálpolitikus volt, megtalálta a magyarság számára az utat, amely nemcsak a fennmaradás, hanem a felemelkedés útja is volt, és megszervezte az államot úgy, hogy az ma is fennáll. Utalt Szent István egynyelvű és egyszokású országról írt intelmeire. Felhívta a figyelmet azonban arra a gondolatra is, amely szerint a határokat, a magyar közösséget meg kell védeni, hogy maradjon ereje a befogadásra. Kiemelte, aki úgy jön hozzánk, hogy segítséget kér, és a magyar hatóságok döntéseként befogadást nyer, arra úgy kell tekinteni, mint a „sajátjainkra”, különösen, ha gyermek.
Az ünnepségen a tárcavezető Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt elismeréseket adott át, Hoppál Péter kulturális államtitkárral közösen pedig szakmai díjakat. A Magyar Érdemrend Nagykereszt polgári tagozatát Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke vehette át. A Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozatát Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző, olimpiai ezüstérmes kajakozó, és Perner Ferenc Széchenyi-díjas sebész, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának professor emeritusa kapta.