Belföld

Balog Zoltán: Az oktatás szolgálat, nem szolgáltatás

A népességfogyás megállítása érdekében összeállított ifjúsági és családügyi „csomagot” következő ülésén tárgyalja a kabinet

Bár vannak pozitív fejlemények, továbbra is hazánk egyik legnagyobb problémája a népesség fogyása – hangzott el a Polgári Gondola elnevezésű, hét végi rendezvényen.

02o-balog
Balog Zoltán és Novák Katalin egyaránt a demográfiai folyamatokról beszélt a Polgári Gondolán (Fotó: Kövesdi Andrea)

„A legmodernebb eszközökkel és tartalmakkal szeretnénk erősíteni az ország hagyományainak tiszteletét és ismeretét a következő generációkban” – szögezte le szombaton Balog Zoltán a Magyar Polgári Együttműködés és Egyesület Polgári Gondola elnevezésű programjának megnyitóján. Az emberi erőforrások minisztere kijelentette, az iskola nem „patyolat, ahová ha pecsétes marad a ruha, visszamegyünk reklamálni”. Szerinte a gyermekek nevelése a szülők és a pedagógusok közös felelőssége, éppen ezért az oktatás nem szolgáltatás, hanem szolgálat, mégpedig a nemzeté, illetve a jövendő generációké.

Balog Zoltán kifejtette, számos olyan, oktatáshoz kapcsolódó ügy bukkant fel a közelmúltban a médiában, ami elvonja a figyelmet a lényegről, vagyis arról, mit és hogyan tanulnak a gyermekeink. A tárcavezető az elmúlt négy év legfontosabb változásának nevezte a területen, hogy a közoktatást átnevezték közneveléssé, mivel utóbbi egyértelműen kifejezi, hogy mindenkinek, így nem csak az iskolának és a pedagógusoknak, a családnak is szerepe van a tanulók nevelésében Előrevetítette, a következő, az október 12-i választás utáni kormányülésen bemutatják az ifjúsági és családügyi „csomagot”, amelynek lényege, hogy minden jövőbeni kormányintézkedést a szülők és a gyermekek szempontjából is meg kell vizsgálni.

Felszólalt a tanácskozáson Novák Katalin is, aki többnyire a magyar demográfia egyre kedvezőtlenebb helyzetéről beszélt, arról, hogy harminchárom év alatt 10,7-ről mára 9,9 millióra csökkent a népesség. Márpedig ezzel a kihívással szembe kell nézni – szögezte le a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, rámutatva arra is, hogy vannak kedvező jelek is. Az idei év első hét hónapjában ugyanis három százalékkal nőtt az élve születések száma, míg júniusban és júliusban nyolc százalékkal kevesebben hunytak el, tehát csökkent a természetes fogyás üteme. Egyetértett a miniszterrel abban, hogy e területtel kiemelten kell foglalkozni, elsősorban kedvező feltételeket és kiszámíthatóságot kell teremteni a családoknak, valamint a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak. A gyermekekről szólva megjegyezte, a nevelés a szülő részéről is szolgálat, mindennapi kihívás. Az államtitkár szerint így kijelenthető, hogy az oktatás a családban kezdődik és a köznevelésben folytatódik, szerencsés esetben pedig a kettő erősíti egymást.