Belföld

Balog: Közös jövőt kell építeni

Nagyon komoly feladat a cigányság önszerveződése

„Az a feladatunk, hogy áldozatból felelősek legyünk” – szólt a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hétvégi, szegedi találkozója keretében tartott szombati konferencia résztvevőihez Balog Zoltán.

Balog Zoltán 20140929
Balog Zoltán: A cigányságnak szövetségesek kellenek (Fotó: MTI - Kelemen Zoltán Gergely)

Az emberi erőforrások minisztere szerint ugyanis „azon is múlik a ti személyes jövőtök és a magyar nemzet közös jövője is, hogy be tudjuk-e ezt az utat járni”. „Akkor felelünk meg annak a küldetésnek, amiért megszülettünk, hogy ha felelősséget vállalunk magunkért” – tette hozzá a távirati iroda beszámolója szerint.

A negyedik tanévét kezdő szakkollégiumi hálózat hallgatói előtt szólt arról is, az igazi elit mindig vállalja küldetését, s „azért vagyunk együtt, hogy ez ne legyen túl nagy teher”. Közölte: az állam és a kormány mellett komoly feladat hárul a magyarországi cigányság önszerveződésére. Ezért szerinte kiemelten fontos, hogy minden, saját identitással rendelkező társadalmi csoport körében olyan önszerveződések legyenek, amelyek a saját érdekeik bemutatása mellett alkalmasak és képesek az együttműködésre is. A magyarországi cigányságnak is szövetségeseket kell keresnie, például az egyházakat. A keresztény felekezetek pedig ma ebben az ügyben sokkal előrébb járnak, mint akár öt vagy tíz évvel ezelőtt – jegyezte meg Balog Zoltán, hozzáfűzve, a romák és nem romák együttélésében a konfliktus a kivétel, a pozitív példák vannak többségben, s a média felelőssége, hogy ez utóbbiakat is bemutassa.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a roma politikában a leginkább előremutató dolog a szakkollégiumi hálózat létrejötte és működése. Hozzátette, a cigány emberek számítanak a hallgatókra, szakmai és szellemi támaszként tekintenek rájuk. Sokkal több diplomásra, felelősen gondolkodó cigány emberre van szükség – mondta.