Belföld
Az uniónak már nem tartozik az ORÖ
Nincs lehetőség inkasszóra a roma önkormányzatnál a miniszter szerint
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára ugyanis egy nyilatkozatában felvetette, inkasszóval lehetne visszaszerezni az esetlegesen elcsalt támogatási pénzeket. Ismeretes, a projekt körül már az OLAF, azaz az Európai Unió csalás elleni hivatala is vizsgálódik. Kérdéses ugyanakkor, meddig teheti ezt, mivel az aggályok, illetve az eddigi ellenőrzéseken megállapított visszásságok miatt az Emmi a programot kivette az uniós finanszírozási körből, így az eddig elköltött támogatás immár a magyar büdzsét terheli. Vagyis az uniót biztosan nem érte kár.
A tárca részletfizetést engedélyezett a korábban Farkas Flórián vezette, az elmúlt időszakban belső vitáktól tépázott szervezetnek, amelynek azonban nincs elegendő pénze a törlesztésre. A miniszter ennek kapcsán felvetésünkre úgy reagált, megoldás lehet ingatlanok értékesítése, akár azoké is, amelyeket éppen a kifogásolt program előkészítése során, vitatott módon szereztek meg – például a fővárosi Gellérthegyen. Mindenesetre ez az ORÖ dolga – foglalható össze a tárcavezető álláspontja. Balog Zoltán szólt arról is, a társadalmi felzárkózás során megszűnt az ORÖ kivételezettsége, így a kormány a közös célok érdekében erősíti az egyházakkal és a civil szervezetekkel folytatott együttműködést.