Az írástudók ’56-os árulása és hűsége

„1945 után a magyar írástudók közreműködése is szükséges volt a magyar kommunista rendszer kialakításához és megszilárdításához, ahogyan az írástudói hűség kellett az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti tudatosságához és eszmei örökségének megóvásához is” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Közép-Európa és 1956 – Írók a forradalomban című, az Országgyűlés, a Lakiteleki Népfőiskola és a Magyar Írószövetség által szervezett szombati emlékülésen. A házelnök szerint hatvan év távlatából ma már nyilvánvaló, hogy a magyarországi kommunista zsarnokság, amellyel az ötvenhatos forradalmárok szembeszálltak, nemcsak a nagyhatalmi megállapodásokon és Moszkva erőfölényén múlt, kellett hozzá az őket kiszolgáló értelmiség is. „Van azonban, amikor az idők választásra kényszerítenek mindenkit, ilyen idő volt Magyarországon 1956-ban, amikor nem az írástudók és nem a politikusok, hanem a magyar társadalom ereje, elfojtott és elemi erővel kitörő szabadságvágya állította egymással nyíltan szembe a bűnt és az erényt. Ebben a helyzetben az írástudóknak és a politikusoknak egyaránt dönte­niük kellett arról, melyik oldalra állnak. 1956 forradalmában ezért tükröződik élesen az írástudói hűség és sötétlik az írástudói árulás is” – fogalmazott Kövér László.

Az Országgyűlés alelnöke, az emlékülést vezető Lezsák Sándor hangsúlyozta, az emlékülés is illeszkedik azon rendezvények sorába, amelynek célja, hogy a nemzet tudatában méltó helyen és tartalommal rendeződjön az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc.

Schmidt Mária, az 1956-os Emlékbizottság kormánybiztosa szerint a magyar forradalom azért emelkedik ki 1956 nemzetközi eseményei közül, mert a célja tiszta volt, szabadságot és függetlenséget követelt. Hatvan éve a nyugati baloldal kommunizmussal rokonszenvező, tekintélyes megmondó emberei és a szovjet birodalom vezetői egyaránt tisztában voltak azzal, hogy Magyarország polgárai nem megreformálni akarják a kommunizmust, hanem az egész rendszerből van elegük. A Moszkvából irányított párt legszűkebb körein kívül mindenki csatlakozott a szabadságharcosokhoz, mert a megelőző évtized miatt általánossá vált a haza elvesztése miatti rémület – folytatta Schmidt Mária. „Akik ma a kommunista reformértelmiségiek vezető szerepéről hablatyolnak, el akarják bitorolni a magyar emberektől azt a hatalmas történelmi tettet, amely az övék. Ezt a forradalmat és nemzeti függetlenségi harcot nem a kommunisták robbantották ki és nem is ők álltak az élére. A mai élcsapat azért akarja kisajátítani 1956-ot, hogy felmentést adhasson magának mindazért, amit 1945 és 1989 között művelt a hazánkkal” – fűzte hozzá a kormánybiztos.

Salamon Konrád történész kijelentette, 1956 az első győztes antikommunista forradalom volt a világon. Oroszországban 1917 őszén és Magyarországon 1919 tavaszán államcsíny zajlott, a bolsevikok eltiporták a kibontakozó polgári demokratikus köztársaságokat – közölte a történész. Leszögezte, ebben az értelmezési keretben 1956 forradalom, Kádár János 1956. november 4. utáni országlása pedig vörös ellenforradalom volt.