Belföld

„Az egész ellenzéki huzavona csak ócska színjáték”

Németh Szilárd: Most nem pártokról, személyekről, ideológiákról szól a választás, hanem arról, hogy ki mit képvisel a hazánkat fenyegető migrációs áradattal kapcsolatban

Nagyon helyes, hogy a Fideszben megszólalt a vekker az időközi választással kapcsolatban, hiszen elszántság, bátorság és kitartás nélkül nem lehet győzni – mondta a lapunknak adott interjúban Németh Szilárd. A Fidesz alelnöke arról is beszélt, hogy azért nem ülnek le vitázni az ellenzékkel, mert ők az embereket akarják elérni, nem pedig azt hallgatni, hogy kinek kivel kellene összefogni a Soros-féle elképzelések megvalósítására.

Németh Szilárd 20180322
Nem szabad elveszítenünk mindazt, amiért eddig komolyan megdolgoztunk – mondta a Fidesz alelnöke (Fotó: Varga Imre)

– Kevesebb mint három hét van hátra a választásokig. Milyen eredményre számít?

– A döntést az emberekre bíznám április nyolcadikán, hiszen a demokrácia mégiscsak a választópolgárok akaratáról szól. Most elsősorban nem pártokról, személyekről, ideológiáról szól a választás, nem az a lényeg, hogy ki kivel áll össze vagy nem, hanem az, hogy mit képvisel az országunkat fenyegető migrációs áradattal kapcsolatban. Tehát a választás igazi tétje: bevándorlóország leszünk, vagy megmaradunk magyar Magyarországnak. Ezért ez a döntésünk nem is négy évről, hanem évtizedekről fog szólni. Hazánk jövőjéről, biztonságáról, de Európa jövőjéről, biztonságáról is döntünk.

– Pár hete vereséget szenvedett a Fidesz a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Hogyan érintette az eredmény?

– Nagyon helyes, hogy a Fideszben megszólalt a vekker az időközi választással kapcsolatban, hiszen elszántság, bátorság és kitartás nélkül nem lehet győzni, nincs előre lefutott mérkőzés. A hódmezővásárhelyi választás ugyanakkor egy önkormányzati voksolás volt, a választók polgármestert választottak. Április nyolcadika nem erről fog szólni, hanem kizárólag arról, hogy a bevándorláspárti vagy a nemzeti oldal kap-e felhatalmazást az emberektől. Azt a tanulságot azonban mindenképpen érdemes levonni, hogy az ellenzék bármire képes. Gyakorlatilag „behazudtak” egy független jelöltet, aki a végén már szinte önmagától is független volt, sőt „keresztény hazafi” pózban gyalázta Orbán Viktort, Lázár Jánost, és hazudozott róluk összevissza. Aztán mégis csak kiderült, hogy a háttérben a szálakat valójában Vonától kezdve Gyurcsányig, a Hír Tv-től az RTL Klubig a teljes Soros-bagázs mozgatja, az ő bábujuk került a város élére.

– Mégis mi lehetett az oka a vereségnek?

– Becsapták, átvágták a hódmezővásárhelyieket, ez már a választás másnapján kiderült. Márky-Zay Péter pontosan az ellenkezőjét tette legelső intézkedéseiben, mint amit előző nap megígért. Nem ismerős ez 2002-ből?

– Az eredmény után tanulságként hangzott el például jobboldali publicisták részéről, hogy kevesebb „sorosozás” kellene, mivel az nem elég az embereknek. Erről mit gondol?

– Ismét hangsúlyozom, ez nem egy, a hazánk sorsát eldöntő választás, hanem egy helyi, önkormányzati választás volt. Fontos a publicisták okoskodása is, de mi a közvetlen demokrácia hívei vagyunk, így elsősorban az emberek bölcs döntésében bízunk. Vagyis abban, hogy olyan kormányfőt és képviselőket fognak választani, akik a kormányban, a Parlamentben az ő érdekeiket, a magyarok érdekeit képviselik majd.

– Orbán Viktor a nemzeti ünnepen elmondott beszédében a fiatalokat is megszólította. Most melyik párt a legvonzóbb ennek a korosztálynak?

– Az, amelyik a fiatalok érdekeit is képviseli, és ez nyilvánvalóan a Fidesz. Ugyanakkor most valójában nem is ez számít, hanem a haza megvédése. A miniszterelnök minél szélesebb összefogásra szólított fel, így fiatalhoz és időshöz, férfihez és nőhöz, munkásemberhez és tudóshoz egyaránt szólt. A fiatalokat azért emelte ki, mert a mostani választás leginkább az ő elkövetkező évtizedeikről szól. Most döntsenek jól, hiszen a jövőben is majd csak addig tudnak dönteni az ország sorsáról, amíg van hazájuk. Ha a bevándorláspárti erők kapnak lehetőséget a kormányalakításra, akkor végre fogják hajtani, amit Soros György, illetve az Európai Unió bürokratái Brüsszelből, és az ENSZ migrációpárti képviselői New Yorkból diktálni szeretnének Európának. Évi egy-másfél millió ember beengedése, a kerítés, a műszaki-jogi határzár lebontása, nyitott határok, a Nyugat-Európa által már megunt migránsok befogadása a kötelező kvóta alapján, a jól működő tranzitzóna felszámolása, a migránsokkal érkező terrorveszély ránk szabadítása – ez várna az országra. Azokat a forrásokat, amelyeket ma a kormány adókedvezményekre, foglalkoztatáspolitikára, beruházások támogatására, a családok megsegítésére tud fordítani, mind az ide érkező bevándorlókra kellene költeni. Veszélybe kerülnének a nyugdíjak, valamint a béremelés. Ne felejtsük el, Soros azt is leírta: elvárja, hogy kilencmillió forintnak megfelelő összeget fordítson a kormány egyetlenegy migránsra, akit minimum két évig kellene ellátni, amíg talán valamit megtanul itt nálunk. A Soros-féle migránspolitika ezenfelül magával hozná a szervezett terrorizmust, mint ahogyan azt Párizsban, Berlinben, Brüsszelben megtapasztalhatták. Továbbá az olyat is, amelyet spontán, magányos bevándorló hajt végre bosszúból, csak azért, mert nem jött be neki az élet Európában. Ilyen esetre volt példa most Bécsben is, ahol egy afgán migráns lényegében lemészárolt egy osztrák családot, mert keveset keresett a kábítószerpiacon. Ezt a veszélyt egy az egyben magunkra rántanánk, ha az ellenzék kerülne hatalomra. Fel kell tenni a kérdést: azt akarjuk, hogy Budapest, ma Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa, úgy nézzen ki, mint ahogyan Bécs vagy Brüsszel no-go zónái, illetve ahogyan „ízelítőt” kaptunk ebből világból 2015-ben a Keleti pályaudvarnál?

– Az ellenzék fenyegetésként értelmezte, amikor a kormányfő arról beszélt, hogy a választás után erkölcsi, politikai és jogi elégtételt fognak venni. Mire vonatkozott ez a mondat?

– Orbán Viktor azt mondta, hogy azokkal szemben védekeznünk kell, akik minden eszközzel és gátlástalanul támadnak bennünket, de nyugalomra intett, hogy a választásnak nem ez a tétje. Ne azzal foglalkozzunk, hogy püfölnek-e minket, hiszen mi mást várhatnánk ezektől? A kormányfő azt üzente mindenkinek, hogy nem szabad elveszítenünk mindazt, amiért eddig nagyon komolyan megdolgoztunk. Ha utat engedünk a bevándorlásnak, akkor megszűnik a keresztény Magyarország, a nemzeti önazonosságunk, nem európai módon fogunk élni, asszonyaink és lányaink nem lesznek biztonságban, és egy kevert lakosú, kevert vallású és kevert nyelvű ország jön létre, ami már soha nem lesz a miénk. Először el fogják foglalni a lakásokat, az utcákat, az iskoláinkat, a templomainkat, aztán a városrészeket, mint Brüsszelben, Bécsben, Malmőben. A végén pedig az egész várost, mint például Londont, ahol a lakosság több mint fele már bevándorló, majd az egész országot.

– Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek kifogásolják, hogy Orbán Viktor nem vitázik velük, holott korábban leült a kormányfő-jelöltekkel. A kormánypárti politikusoktól rendre azt hallani, hogy nem lenne értelme ilyen vitának. Miért nincs, amikor korábban ez megszokott volt?

– Semmi értelme, hiszen már minden szereplő egyértelművé tette, hogy mit képvisel a legfontosabb kérdésekben. Mi azt a munkát szeretnénk az emberekkel együtt tovább folytatni, amibe 2010-ben belekezdtünk, ők a 2010 előtti világot állítanák vissza.

– Egy ilyen vitában szakpolitikai elképzelések is elő szoktak jönni.

– Az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás fejlesztése, a nyugdíjak értékállósága, a bérek emelése akkor lehetséges, ha a magyar emberek által megtermelt és befizetett adóforintokat nem a bevándorlókra, hanem a magyar családokra, pedagógusokra, orvosokra, nővérekre, ápolókra és nyugdíjasokra tudjuk költeni. Eddig erre lehetőségünk volt, mert alapvetően saját magunk döntöttünk a saját sorsunkról. Ezt bukhatjuk a migránspárti ellenzék hatalomba segítésével.

– Akkor ezek szerint Medgyessy Péter inkább érdemesebb volt arra, hogy leüljön vele Orbán Viktor vitázni, mint mondjuk Karácsony Gergely?

– Az 2002-ben volt, amikor teljesen más volt a helyzet, mint most, 2018-ban. Azóta megtapasztaltuk, hogy mit jelent a bevándorlás, mit jelent az az agresszív nyomulás, amit Soros György a terve végrehajtása érdekében megtesz. Ma a teljes ellenzék egybe van gyúrva, és mindannyiukat a milliárdos amerikai spekuláns mozgatja. Ne legyen kétségünk, a végén össze fognak állni, vagy olyan sumák módon, ahogyan ezt tették Hódmezővásárhelyen, vagy nyíltan. Az egész hónapok óta tartó ellenzéki huzavona csak egy ócska, a választókat megtéveszteni szándékozó színjáték. Éppen ezért mivel érdemben nem lehet, nincs is miről vitatkozni velük. A Soros-hálózat által szervezett vitakörökkel sincs semmi dolgunk, hiszen mi velük szemben állunk. A Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom eseményeire kellene elmennem Csepelen? Ez fel sem merülhet, hiszen én és a politikai közösségünk az embereket akarjuk elérni, nem pedig azt hallgatni, hogy kinek kivel kellene összefogni a Soros-féle elképzelések megvalósítására.

– Sok kritikát kapnak azért is, hogy nem mennek el a nemzetbiztonsági bizottság üléseire, mondván, hogy Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és Soros embere. Emiatt nincs meg a veszély, hogy fontos, aktuális ügyeket nem tárgyalnak meg?

– Amíg Soros emberei bent ülnek a bizottságban, óriási nemzetbiztonsági kockázata van a Soros Györggyel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozni. Szél Bernadett a spekuláns hálózatával kapcsolatos, szigorúan titkos anyagokat kívánt megkaparintani a bizottságon keresztül, holott korábban Soros egyik migránssimogató ügynökszervezeténél dolgozott nagyon magas pozícióban. Ezenfelül az LMP társelnöke egy – a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott – afgán férfit akart behozni a testületbe szakértőnek, aki szintén minden titkosszolgálati anyagba betekinthetett volna. A teljes ellenzék hazugságokat, álhíreket „tárgyalna meg” a bizottsági ülésen. Szánakozva nézem ezeket a kétségbeesett kampányakcióikat, de nekik is meg kellene érteniük, hogy az ilyen bulvár pletykák nem a nemzetbiztonsági bizottság hatás- és illetékességi körébe tartoznak. Minden olyan döntést, amelyet a törvények a bizottságra testálnak, meg tudtunk hozni, a ránk bízott munkát elvégeztük.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom