Belföld
Az eddig elért eredményeket viszik tovább
„A szocialisták növelték a szegénységet, amely ellen a kormány most küzd”

A szocialista kormányok 2006-ban és 2010-ben készített költségvetésével vetette össze a jövő évi büdzsét napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Értékelése szerint az MSZP-s kormányok által elfogadott költségvetések fokozták a szegénységet Magyarországon, most ez ellen kell küzdenie a kormánynak. A két említett büdzséből kiemelte az önkormányzatok támogatásának százmilliárdos csökkentését, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, illetve a gáz- és a távhőtámogatás megszüntetését. A 2010-es költségvetéssel egyhavi nyugdíjat és bért vettek el az emberektől - hangsúlyozta a frakcióvezető. Rogán közölte, hogy a jövő évi büdzsében az elmúlt esztendőkben elért eredményeket viszik tovább, ezek között pedig a családi adórendszert, a bankok elszámoltatását, a rendvédelmi dolgozók és a pedagógusok bérének emelését említette.
A szocialista Tóbiás József arra szólította fel a kormányoldal képviselőit, ne szavazzák meg a költségvetést, amelyet a politikus az elszegényedés büdzséjének nevezett. Szerinte, ha elfogadják az indítványt, a társadalmi krízis társadalmi feszültséggé csaphat át. Mint mondta, jelenleg totális állam van Magyarországon, a rendszer azonban belülről bomlik. A kormányzás elszigetelődik a magyar valóságtól, külpolitikailag is – jelentette ki Tóbiás.
Támadta a Fidesz gazdaságpolitikáját a jobbikos Volner János is, aki olyan rablókapitalista modellről beszélt, amelyben nem a hazai, hanem a fideszes cégeket hozzák helyzetbe.
Válaszaiban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter védelmébe vette a költségvetést, amely bár nem minden idők legjobbja, de összhangban van az ország lehetőségeivel.
A napirend előtti felszólalásokban az egészségügy is terítékre került, az LMP-s Ikotity István az egri kórház orvoshiányának példáján keresztül hívta fel a figyelmet az ágazat problémáira. Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára rámutatott, hogy a jövő évi költségvetés tartalmazza az egészségügy pluszforrásait.
Röviden
- Egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató. Az előterjesztő fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence az elmúlt négy év tapasztalataival és a költséghatékonysággal indokolta a döntést. A javaslat összegző módosító csomagjának minősített többséget igénylő részei nem kaptak kétharmados többséget.
- Kormányrendelet állapítja meg a jövőben az országosan egységes formátumú címképzés szabályait a központi címregiszter indulásával összefüggésben – határozott az Országgyűlés. A törvény kiegészítésének célja, hogy a közterületek elnevezése országos szinten egységesebb képet mutasson, mint eddig.
- A parlament megszavazta a nemzetbiztonsági ellenőrzés módosításait. Ennek értelmében a jövőben a külügyi bizottság tagjainak is át kell esniük a nemzetbiztonsági ellenőrzésen. A belügyminiszter jegyezte, a nemzetbiztonsági törvény módosításait tartalmazó törvényjavaslatot ellenzéki képviselők is megszavazták.
- A gyermekvédelmi törvény módosításával rugalmasabb lehet a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony, a szociális intézményi elhelyezés elutasításával szemben a bírósághoz lehet fordulni, és a nevelésbe vett vagy utógondozói ellátásban lévő, még iskolás gyermekeknek is ingyenes lehet a közétkeztetés.
- Elfogadta az Országgyűlés a nemzetközi fejlesztési együttműködésről és nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló törvényt. Hazánk e tevékenységet a nemzetközi kötelezettségeivel összhangban, nemzeti érdekeit is tükröző külkapcsolatai alapján, az ország teherbíró képességének, valamint külpolitikai és külgazdasági prioritásainak figyelembevételével valósítja meg.
- Az ügyészség 2009 és 2013 közötti tevékenységéről, az Országos Bírósági Hivatal 2013-as, valamint a Kúria ugyancsak tavalyi, jogegységi és önkormányzati normakontrollt érintő tevékenységéről készített beszámolókat is megszavazták tegnap a képviselők.
- Mintegy ötven százalékkal emelkedik a hadiözvegyek havi járadéka, az Országgyűlés elfogadta a honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosítását. A jelenlegi havi huszonegyezres ellátást tízezer-hétszáz forinttal emelik meg. (PT)