Belföld

Az MSZP nem szeretné Lázárt főtárgyalónak

Hunvaldról a bíróság dönt

Az MSZP nem tartja alkalmasnak Lázár Jánost arra, hogy az ország európai uniós főtárgyalója legyen, mert a miniszter nem tartja tiszteletben a sajtószabadság normáját. Ezt Lukács Zoltán, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese mondta pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A szocialista politikus ezt annak kapcsán közölte, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Napi Gazdaság című napilapnak adott interjújában azt mondta, az RTL vezetői azt gondolják, törvényen felül állnak, nekik nem kell adózniuk. Lázár János korruptnak nevezte az RTL Klubot.Lukács Zoltán szerint az elmúlt időszak minden kormányzati megszólalása azt bizonyítja, hogy nem költségvetési kényszer volt a reklámadó bevezetése, csupán arról van szó, hogy a kormány a neki nem tetsző médiumokat megregulázza, ellehetetleníti.
Mint mondta, "a Fidesz és Lázár János hisztériája" azért van, mert az elmúlt években elszoktak attól, hogy vannak médiumok, amelyek bírálják a kabinetet és a kormánynak kínos ügyeket hoznak elő.
A frakcióvezető-helyettes közölte, egy demokráciában nem szokás az, hogy a miniszterelnök helyettese szerkesztőnek képzeli magát és bele akar szólni egy hírműsor tartalmába. Véleménye szerint az az ember, aki nem tartja tiszteletben a sajtószabadság alapvető európai normáit, nem alkalmas arra, hogy uniós főtárgyaló legyen.
Lukács Zoltán azt mondta, amíg Lázár János nem képes az európai értékeket magára nézve kötelezően elfogadni, addig Orbán Viktor miniszterelnöknek meg kellene fontolni, hogy a miniszter a legalkalmasabb-e arra, hogy főtárgyaló legyen.
A szocialista politikus azt kérte, a kormánytól, hogy felejtse el a reklámadót, és inkább az MSZP által javasolt, évente tízszer több bevételt hozó "oligarchaadót" vezesse be, amely azokat a társaságokat sújtaná, amelyek a közösből szerzik extraprofitjukat.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos, Hunvald György és Molnár Gyula jelöltségét firtató kérdésre Lukács Zoltán azt mondta, hogy a párt alapszabálya egyértelmű, ha valakit jogerősen elítélnek, akkor nem vállalhat szerepet az MSZP-ben. Emlékeztetett arra, hogy Molnár Gyulát jogerősen felmentették, míg Hunvald György politikai jövőjét a közeljövőben várható harmadfokú bírósági ítélet dönti el.

Forrás: MTI

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom