Belföld
Az MSZP díszvendége lesz Soros uniós bizalmasa
A Munkástanácsok elnöke közölte: nem kívánnak a szocialista kampány biodíszlete lenni

Az Orbán Viktort többször is leantiszemitázó, legutóbb Magyarországot az Európai Parlamentben támadó Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke lesz az MSZP mai kongresszusának díszvendége. Bár a magyar kormány szerint a EB-alelnöki tisztség összeegyeztethetetlen az EP-választások kampányában való aktív részvétellel, Timmermans az Európai Szocialisták csúcsjelöltjeként agitál majd a magyar szocialisták mellett, sőt egyes hírek szerint a május végi voksolásig még visszatér hazánkba további kampányolás céljából.
Az alelnök tegnap este munkavacsorán vett részt egyes szakszervezetekkel, a találkozó legfontosabb célja a hazai ellenzék „rabszolgatörvényezésének” erősítése volt, legalábbis a Magyar Nemzet értesülései szerint ez volt az egyik kiemelt téma. A Liga Szakszervezetek és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mellett azonban a Munkástanácsok Országos Szövetsége is kihagyta az eseményt. Az utóbbi szervezet vezetője, Palkovics Imre lapunknak elmondta: mivel Timmermans nem bizottsági alelnökként érkezett hazánkba, nem kívántak biodíszletként asszisztálni a szocialisták kampányához. A díszvendég egyébként a tagállami hatáskörök, illetve az egységes európai egyesült államok koncepció híve, elképzelései között pedig olyan javaslatok is megtalálhatók, mint hogy a minimálbérről és a nyugdíjakról is Brüsszel dönthetne.
A szocialisták megpecsételik szövetségüket a „Soros-lista” első emberével – így kommentálta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a csúcsjelölt közreműködését. Kifejtette, Timmermans a bevándorláspárti lista vezetője, Soros György egyik legközelebbi és legbizalmasabb embere Brüsszelben. Timmermans és Soros arra készül, hogy migránsokkal telepítsék be Európát, együtt dolgozták ki azokat a terveket, amelyek a brüsszeli asztalokon hevernek. Ezek közül Böröcz kiemelte a kötelező kvótákat, illetve a határvédelem jogának gyengítését és a migránsvízum bevezetését. A Soros-kampány budapesti állomása azt is egyértelművé teszi, hogy a szocialisták ehhez képesek minden támogatást megadni Timmermansnak – fogalmazott.
Az európai balos listavezetőt láthatóan az sem zavarja, hogy az MSZP egyre közelebb kerül az antiszemita botrányokkal terhelt, korábban politikai karanténba szánt Jobbikhoz. Ahogy Szanyi Tibor EP-képviselőt sem, aki minden bizonnyal folytathatja brüsszeli karrierjét, tegnap az M1-nek azt mondta: szó sincs arról, hogy az MSZP politikai együttműködésbe kezdene a Jobbikkal az EP-választáson, viszont nyitott arra, hogy bizonyos technikai megoldásokat alkalmazzanak. „Ha a Jobbik most már évek óta elindult egy úgynevezett néppártosodás útján, akkor mi azt azért szeretettel vesszük” – jegyezte meg a pártot korábban náci söpredéknek is nevező politikus. Az MSZP EP-listájára a szocialista választmány tegnap este tett javaslatot, a végső sorrendről a kongresszus ma dönt.
Az antifasiszta lendület nem csak Szanyiban fogyott el. Már tavaly júniusban Tóth Bertalan pártelnök is arról beszélt, hogy helyi szinten teljes mértékben elképzelhetőnek tartja a Jobbikkal való együttműködést az önkormányzati választáson. „Akár még egy jobbikos jelölt mögé is beállhatunk, ha az adott személy kiáll a demokratikus alapértékek mellett, és nem vall szélsőséges nézeteket” – konkretizálta aztán egy interjúban az MSZP álláspontját.