Belföld

Az MDF–SZDSZ-paktum háttere

A paktumfantom – az MDF–SZDSZ pártközi megállapodás és világpolitikai háttere címmel írt könyvet Kulin Ferenc kritikus, irodalomtörténész. A szerző szemtanúként írja le a korabeli történéseket, s részletesen megcáfolja azokat a legendákat, amelyek a mai napig tartják magukat.

Kulin Ferenc 20161102
Kulin Ferenc (Fotó: MH)

– Az MDF–SZDSZ-paktumot ma is számos legenda övezi. Tisztábban fogunk immár látni?

– Nagyon fontos leszögezni, könyvem alapvetően a megállapodás világpolitikai hátteréről szól, s csak kisebb részben foglalkozik magával a paktummal. Ugyanakkor igaz, mint személyes tanú állítom, Antall József nem az MDF háta mögött állapodott meg az SZDSZ-szel. A többoldalas papír és mellékletei immár hozzáférhetők, s így nem kell többet a tények ismerete nélkül keletkezett vad hírekre és mendemondákra támaszkodnia annak, aki tisztán szeretne látni e kérdésben.

– Mi volt a helyzet a világpolitikában a paktum idején?

– A Veritas Történetkutató Intézet a közelmúltban megjelentette a korábban titkosnak számító diplomáciai iratokat, én ezek alapján a Budapest–Washington és a Budapest–Bonn kapcsolatot elemzem. Egyértelműen kiviláglik, hogy milyen mértékben vezettek félre, árultak el bennünket Nyugaton.

– Nem meredek megállapítás ez?

– Antall József az idősebb Bush elnöktől és Kohl kancellártól is ígéretet kapott arra, hogy átvezetnek minket a rendszerváltozás kezdeti nehézségein. Sőt, azt hangoztatták, hogy a térségben mi vagyunk a legfontosabb kapcsolatuk. Ám Bush ellenzéke úgy gondolta, ők nem az erős, hanem a gyenge Európában érdekeltek, ezért szándékait megtorpedózták. A kontinensen pedig, legfőképpen a franciák és az angolok, cseppet sem akartak egy újra egyesülő Németországot – az persze más kérdés, hogy ezt az ottani belpolitika végül kikényszerítette. A terv kerékkötői azt sem szerették volna, hogy az újjászületett német állam – úgymond – rátelepedjen Kelet-Európára, így Kohl kancellár tervei szintúgy dugába dőltek.

– A számokra fordítva ez mit jelentett?

– A korábban beígért négymilliárd dollár helyett csak morzsákat kaptunk. Összesen hatvanmillió jutott a bevonuló amerikai cégek támogatására, húszmillió a civil szervezeteknek, s a kormány tizenhétmillióból tudott gazdálkodni. Amikor 1990 szeptemberében Rabár Ferenc akkori pénzügyminiszterünk hazatért az óceán túlfeléről, a minisztertanácsi ülésen szó szerint elsírta magát. Közölte, az Egyesült Államok sem a szociális kiadásokat, sem a tudományt nem tartja támogathatónak, egyetlen követelésük, hogy a hitelt mielőbb fizessük vissza. A kormányt a taxissztrájkot követő erős társadalmi összefogás mentette meg, s ez segített kitölteni a ciklust is.